Itt a csúcsidőszak a nyugdíjbiztosításoknál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adójóváírás megszerzéséhez az idei évre szánt díjnak az év végéig be kell érkeznie a biztosítóhoz.


Az Union Biztosító becslése szerint az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma az idei év végére elérheti a 250 ezret, ez azt jelenti, hogy 2016 év végéhez képest harmadával többen vennék igénybe ezt a már közel négy éve elérhető termékkört – közölte a biztosítócég.

Tekintettel arra, hogy a 20 százalékos adójóváírást a tárgyévben történő befizetések után fizetik ki, a következő hetekben akár 15-20 ezer új szerződést is köthetnek.

Az Union Biztosító idén végzett egyik kutatása azt mutatta: a megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy a nyugdíja kevesebb mint felét teszi majd ki a fizetésének. Minden harmadik ember azt várja, hogy a megélhetése biztosítása érdekében nyugdíjasként is dolgoznia kell majd.

Az Union szakemberei kitértek arra: a statisztikák szerint a nyugdíjbiztosítások átlagos éves díja mintegy 220 ezer forint, ami  évi 44 ezer forint adójóváírásra jogosít. A nyugdíjbiztosítás után járó adókedvezmény maximális igénybevételéhez – ez évi 130 ezer forintot jelent – éves szinten 650 ezer forintos díjat, vagyis havonta átlagosan 54 ezer forintot kell fizetni. Ezt a mértéket azonban a statisztikák szerint az ilyen biztosítást kötőknek csupán néhány százaléka éri el. 

A  220 ezer forintos – vagyis havi mintegy 18 ezer forintos – díj is számottevő jövedelmet biztosíthat nyugdíjas korban, feltéve, hogy az ügyfél idejében kezdi a megtakarítást – mutat rá Bóna Katalin, az Union életbiztosítási ügyvezető igazgatója.  

Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója felhívta a figyelmet, hogy az adójóváírás megszerzéséhez az idei évre szánt díjnak az év végéig be kell érkeznie a biztosítóhoz. A jóváírás pedig még így sem automatikus, a vonatkozó évi szja-bevallásban be kell jelölni a 2017-es befizetés utáni adójóváírásra az igényt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Mi lesz a nyugdíjakkal Magyarországon? Célkeresztben a Nők40, a 13. havi nyugdíj és a nyugdíjkorhatár

2023 végére vártuk a kormány által beígért OECD-jelentést a magyar nyugdíjrendszerről. Ez alapján dolgozta volna ki, és bocsátotta volna társadalmi vitára saját nyugdíjtervét a magyar kormány 2024. június 30-ig, amelyet az eredeti tervek szerint 2025. március 31-éig törvénybe is iktatnának. Aztán egyre csak azt hallottuk, hogy nincs szükség semmiféle nyugdíjreformra, hiszen egy 2016-os MNB-tanulmány szerint az akkori nyugdíjrendszer 2035-ig fenntartható. A Portfolio.hu véleménycikke.

2024. október 3.

A nyugdíjmegtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetséges hatásai

A nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználása a pénztártagok hosszútávú érdekeit tudja szolgálni és még a fiatalabb generációk számára is vonzóbbá teheti a nyugdíjpénztári takarékoskodás megkezdését – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerdán.