Megéri dolgozni rehabilitációs ellátás mellett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

2013-tól csak akkor szünetelne a rehabilitációs ellátás folyósítása, ha az ellátás mellett az érintettek napi négy vagy heti húsz órát meghaladóan folytatnak kereső tevékenységet – ezt tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata, amelyet a kormány elé terjesztettek.


Az Emmi keddi közleménye szerint így komoly segítséghez jutnak azok a megváltozott munkaképességű emberek, akik állapotuk miatt nem tudnak teljes munkaidőben dolgozni. A javaslat elfogadása esetén az átlagosan 30-40 ezer forintos ellátásukat a részmunkaidős foglalkoztatásukból származó további 30-40 ezer forinttal tudnák kiegészíteni az érintettek.

A módosítás nem vonatkozik a heti húsz órát meghaladó munkaidőben foglalkoztatottakra, náluk a továbbiakban is szünetel majd az ellátás folyósítása.

Az érvényes szabályozás szerint szünetel a megváltozott munkaképességűek ellátása, ha a rehabilitációs ellátás melletti kereső tevékenységet folytatnak – emlékeztet közleményében a szaktárca.

A minisztérium a jogszabály hatályba lépése óta eltelt közel egy év tapasztalatai alapján, a civil szervezetek és a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezetekkel és a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködve készítette el javaslatát – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek