Megkezdték a nyugdíjprémiumok kézbesítését

Szerző: Adó Online
Dátum: 2018. november 15.
Címkék:
Rovat:
A Magyar Posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését csütörtökön a 2,5 millió nyugdíjasnak – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője.

Rétvári Bence azt hangoztatta, hogy a nyugdíjprémiummal a kormány a tiszteletét és a köszönetét fejezi ki a nyugdíjasoknak több évtizedes munkájukért.

Úgy fogalmazott, a bővülő magyar gazdaság eredményeiből nemcsak a munkavállalóknak kell részesülniük, hanem azoknak is, akik felépítették és munkájukkal gazdagították az országot.

Emlékeztetett arra, tavaly 12 ezer forint volt a nyugdíjprémium, míg most 18 ezer forint a maximális összeg. A prémiumot nemcsak a nyugdíjasok, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják.

Panulin Ildikó azt mondta, a kézbesítés november 30-áig tart, a nyugdíjkifizetési naptárnak megfelelően. A nyugdíjprémium és a nyugdíj egy utalványon érkezik, így a jogosultak egy összegben kapják meg, de a szelvényen külön feltüntetik a két összeget.

Rétvári Bence kitért arra is, hogy akik bankszámlán kapják a nyugdíjat, azoknak a folyószámlájára már hétfőn megérkezett a nyugdíjprémium.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a kormánynak sikerült megőriznie a nyugdíjak értékék, ahogyan azt 2010-ben vállalták.

Hozzátette: a vásárlóérték megőrzésén, azaz a csaknem 30 százalékos emelésen túl tíz százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóereje is, és még ehhez jön hozzá a nyugdíjprémium a gazdaság jó teljesítménye miatt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek:


Megéri-e a Nők 40?
2019. január 18.

Megéri-e a Nők 40?

Az a nő, aki élt a nyugdíjkedvezménnyel, és nyugdíjba vonult, természetesen folytathat kereső tevékenységet, méghozzá előnyös feltételek között.

Januártól márciusig nyugdíjelőleget fizetnek
2019. január 17.

Év elején, azaz a 2019. január 1. és a márciusi valorizációs szorzószámok közötti időszakban benyújtott nyugdíjigények esetén nyugdíjelőleg megállapítása történik a nyugdíj összegének végleges kiszámításához szükséges valorizációs szorzószámok megjelenéséig.

Nyugdíjas munkavállalók: ezek az aktuális feladatok
2019. január 16.

Számos tévhit kering az interneten a nyugdíjas munkavállalók 2019-es foglalkoztatásával kapcsolatosan, ami miatt akár helytelen következtetéseket is levonhatunk. Mivel ennek jó volna elejét venni, cikkünkben áttekintjük a vonatkozó szabályokat.

Adóemelések jöhetnek Spanyolországban
2019. január 14.

A spanyol kormány rekordnak számító, a tavalyinál 9,5 százalékkal több, mintegy 227,3 milliárd euró adóbevétellel számolva fogadta el idei költségvetési tervezetét pénteki ülésén Madridban.