Nem csökkennek a nyugdíjak
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja és a párt országos nyugdíjastagozata határozottan visszautasítja Heim Péternek, a Századvég Gazdaságkutató elnökének azon felvetését, amely szerint a nyugdíjak drasztikus csökkentésére lenne szükség – közölte Rogán Antal, a párt frakcióvezetője és Iván László, a tagozat elnöke.
A Fidesz, ahogyan eddig is, úgy ezután is kiáll a reálértékek megőrzése mellett, a nyugdíjak infláció mértékének megfelelő folyamatos növelésével – olvasható a közleményben.
Több internetes oldal közlése szerint Heim Péter a köztelevízió vasárnapi, A lényeg című műsorában azt mondta: a romló demográfiai viszonyok miatt nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne nyúljunk hozzá a nyugdíjakhoz, azok mértékét a bérekhez képest a jövőben csökkenteni kell. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint a költségvetés kiadási oldalán drasztikusabb vágásra lenne szükség, főleg a szociális kiadások területén.
(Forrás: MTI)