Nőhet a gyed összege


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A  Magyar Nemzet tudomására jutott egészségügyi salátatörvény-tervezet több ponton kedvezően változtatná a kisgyermekek után járó ellátások, így a szülés után járó csecsemőgondozási díjra (csed, korábbi nevén terhességi- gyermekágyi segély), valamint az azt követő ellátás, a gyermekgondozási díjra (gyed) vonatkozó szabályozást.


A tervezet szerint újra minden szülőnek két évig jár majd a gyermekgondozási díj, ha az igénylő két éven belül legalább 365 nap jogosultsági idővel rendelkezik – olvasható a Magyar Nemzet cikkében

Nem kellene szüneteltetni a gyed folyósítását, ha az anyát az apa váltja otthon, a legalacsonyabb jövedelműeknél emelkedik a gyed összege. A dolgozni visszatérő kisgyermekes anyáknak pedig nem kellene attól tartaniuk, hogy a részmunkaidő miatt a kistestvér születése után csökken majd a gyed összege.

A tervezett módosítás értelmében azon szülőknek, akik a minimálbér kétszerese hetven százalékánál alacsonyabb összegű csecsemőgondozási díjra jogosultak, a jövőben nem csökkenhet majd az ellátásuk összege, ugyanannyi pénzt kapnak a gyed alatt is.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Varga Mihály: nőtt a nyugdíjak vásárlóereje

Nőtt a nyugdíjak vásárlóereje 2010-hez képest, a gazdasági növekedésből jelentős összeget fordítottak a nyugdíjasok támogatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés Népjóléti Bizottságában szerdán Budapesten.