Rezsiutalvány a nyugdíjasoknak, juttatás a közmunkásoknak, a felsőoktatás az ITM-hez kerül


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Váratlan intézkedéseket jelentett be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón.

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig – jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter indoklásul azt mondta, hogy minden várakozásnál jobban teljesít a magyar gazdaság, amiből az idősebb korosztálynak is részesednie kell.

A háromszor háromezer forintos rezsiutalvány március 31-ig lesz felhasználható, és a gáz-, illetve az áramszámlát lehet majd kifizetni belőle – mondta a miniszter, jelezve továbbá, hogy idén még fizetnek nyugdíjprémiumot és nyugdíj-kiegészítést is.

Kérdésre hozzátette, a kézbesítés és a nyomtatás díja várhatóan mintegy 2,5 milliárd forint lesz.

Azt ígérte, hogy a következő napokban részletes tájékoztatást adnak arról, milyen formában kapják meg az utalványt a nyugdíjasok. Az időzítésről azt mondta, az elmúlt években mindig kaptak a nyugdíjasok Erzsébet-utalványt, ennek megszűnésével pedig most rezsiutalványt postáznak.

Gulyás Gergely közölte: azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1. és július 31. között legalább 3 hónapig közfoglalkoztatotti jogviszonyban álltak – és ez augusztus 1-jén is fennáll -, nettó 54 ezer forint egyszeri plusz juttatásban részesülnek.

Gulyás Gergely. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A felsőoktatás az ITM-hez kerül

A kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatás irányítása az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) kerül – mondta Gulyás Gergely. Kiemelte: a kormány szerint így lesznek biztosítottak a kutatás és innováció hatékony irányításának feltételei. A felsőoktatást továbbra is Bódis József államtitkár irányítja – közölte.

A felsőoktatással kapcsolatban a miniszter azt mondta: a Corvinus-egyetem modellje próba, de vannak korlátai annak, hogy mennyiben alkalmazható az más intézményeknél.  A kormány vizsgálta, hogy szükség van-e modellváltásra a felsőoktatásban – fűzte hozzá.

Gulyás Gergely elmondta: a közoktatási területet megerősítetik azáltal, hogy Maruzsa Zoltán államtitkári rangban fogja felügyelni.Az aktuális komoly feladatok indokolják, hogy a közoktatást ismét államtitkár felügyelje – közölte. Ezek a változások legkésőbb szeptember 1-jén életbe lépnek – tette hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 4.

Gulyás: július 1-jén indul a falusi csok

Július 1-jétől indul a falusi csok, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.