A cloud és a menedzser
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A cloud computing terjedése globális és megállíthatatlan, pár év múlva olyan szerves részét képezi majd a szervezeteknek, mint manapság a mobiltelefon. Ez azonban komoly feladatokat ró a cégvezetésre. A Bitport.hu írása öt, teljesen eltérő poszton dolgozó felsővezető szemszögéből vizsgálja a felhőt, és a technológiához kapcsolódó feladatokat, a változásból fakadó nehézségeket.
A vezérigazgató (CEO)
Habár a felhő jelentősen csökkenti a költségeket, ezt mégis fenntartással kezelik a CEO-k. Ez azonban változni fog a jövőben, amint a válság elmúlását követően nem csak a működési hatékonyság lesz a fókuszban, hanem az innováció.
Ezek a jelek egyértelműen látszódnak. A PwC 2012-es Globális Vezérigazgatói Felmérése szerint a válaszadó CEO-k 69 százaléka állította azt, hogy a meglévő üzleti modelleket felhasználva új termékeket és szolgáltatásokat kívánnak fejleszteni. Ezen felül több mint felük új üzleti modelleket is szeretne kialakítani. Egyértelmű tehát, hogy új bevételi lehetőségeket keresnek a következő időszakban.
A felhő modellje magában hordozza az innováció lehetőségét, így jöhet tehát számításba egy vezérigazgató számára. Egy globális új termék gyors kifejlesztése, a partnerekkel és az ügyfelekkel történő hatékony együttműködés elképzelhetetlen a modern üzleti és technológiai modellek alkalmazása nélkül. Globális átalakulás során a cloud computing ehhez nyújt segítséget. Még abban a fázisban vagyunk ugyanis, hogy kompetitív előnyre lehet szert tenni, és ezt az ügyfélközpontú CEO-knak látniuk is kell. Mivel a felhő segít abban, hogy a pénzügyi akadályokat könnyen megugorjuk, így az új, innovatív ötletek megvalósítása sokkal hatékonyabban, gyorsabban történhet meg. Ennek ékes példái az innovatív startupok, akik komoly pénzügyi erőforrás nélkül tudnak globális új termékkel előrukkolni.
Mint tudjuk, az innováció kockázatokat is rejt magában. Ugyanakkor ha egy vezérigazgató elfogadja az innováció inherens kockázatát, akkor a cloud computing választása a lehető leglogikusabb lépés új ötletek, termékek tesztelését tekintve. Egy CEO számára így tehát biztosítottá válik, hogy hatékonyan vezesse az új termékek, ötletek piacra vitelét, amely által így gyorsabban is tud majd árbevételt realizálni.
A pénzügyi igazgató (CFO)
Mint ahogy a vezérigazgatók esetében láttuk, a kompetitív előnyök megszerzése érdekében az új termékfejlesztéseknél elengedhetetlen a felhő használata. Van egy nagyon fontos szervezeti implikációja annak, hogyha a cloud computingot állítják hadrendbe az innováció érdekében: az informatikai vezetők nagyobb szerepet kapnak.
Mivel az IT-nak kulcsszerepe van egy vállalat működését illetően, ezért elengedhetetlen az, hogy az üzleti oldal és az informatika teljes összhangban legyen. Ez gyakorta nincs meg a vállalatoknál. Ez azonban megváltozik a felhő alkalmazásával. Az CIO-k az összehangoltság és vezetői nyomás eredményeképpen cloud computing stratégiát alkotnak majd. Ugyanakkor sok esetben a felhő alkalmazása rejtve marad a vezetőség előtt, azáltal hogy nem tulajdonítanak szervezeti szempontból jelentőséget neki. A felhőnek azonban alapvető pénzügyi strukturális hatása lesz a vállalatra.
Egy pénzügyi vezetőnek így elengedhetetlen, hogy megismerje a felhő szervezeti költségstruktúrára és pénzügyi stratégiára gyakorolt hatását. Meg kell határoznia, hogy a tradicionális vállalati IT költségeivel szemben egy publikus felhőmodell alkalmazása milyen költségelőnyökkel, vagy esetleg -hátrányokkal jár. Össze kell hasonlítania, hogy a hagyományos informatikai tőkeberuházással szemben a felhő működési költségeket jelentő modellje mit kínál a vállalat számára. A tervezésnél figyelembe kell venni az új változó költségeket, bevételeket. Tehát mind árbevétel, mind költségoldalról jelentős hatása lesz a felhőnek a pénzügyekre, az adóvonatkozásokat is figyelembe véve. Egy felelős pénzügyi vezetőnek erre fel kell készülnie.
A HR igazgató
Az SAP megvette a SuccessFactorst 3,4 milliárd dollárért, az Oracle megvette a Taleót 1,9 milliárd dollárért. Más szavakkal: a világ két legnagyobb vállalatirányítási rendszert gyártó cége megvette a világ két legnagyobb cloud computing Human Capital Management szoftverét, hogy beépítse a saját termékportfóliójába őket. Egyértelmű a jelzés. A jövőben a humánerőforrás-részlegre is betör a felhő. Egy HR vezetőnek ezzel foglalkoznia kell. Nem pusztán azért, mert ezek a szoftverszolgáltatások máshogy működnek, mint a korábbiak, hanem azért, mert teljesen új távlatokat nyitnak meg a szervezet számára. Egyrészről csökkentik a humánerőforrás-menedzsment költségeit, másrészről a hatékony növekedés eszközei is egyben.
Lehetőséget biztosítanak többek között arra, hogy teljes körűen bemutassák a munkavállalók teljesítményét, javítsák a kollaborációt különböző részlegek között a social média segítségével, de akár arra is kiválóak, hogy új, agilis, tehetséges munkavállalók tetszését nyerjék meg, így tartva őket a szervezetnél.
Mindezeken a felül a felhő vállalati alkalmazása egyértelműen szervezeti változásokat eredményez. A legjobbak, akik eddig az informatikai részlegen az üzemeltetéssel foglalkoztak, mostantól elemzői szerepet kaphatnak majd. Az új felhőszoftverek oktatást, szerepkörbeli változást igényelnek. A munkavállalók teljesítményének értékelése könnyebbé válik, de ez meg is gyorsítja majd a személyzeti változásokat eredményező döntéseket. Ezt egy HR vezető csak a megfelelő stratégia kialakításával tudja kezelni.
Az informatikai igazgató (CIO)
Az informatikai vezetők természetesen munkakörüknél fogva vezéreltek, hogy vezessék a cloudra történő stratégiai átállást. Mivel a felhő nem pusztán technológiai modell, ennélfogva a feladatuk nem csak annyiból áll, hogy jól értsék a technológiát, hanem annak üzleti hatásait is kiemeljék a vezetőség számára.
Mindehhez egy CIO-nak fel kell készülnie abból, hogy a szervezet milyen módon hasznosíthatja a cloud computing modellt, és milyen szolgáltatások vezethetőek át egyértelműen a felhőbe. Ezáltal a megvalósíthatóságot, az egyes üzleti rendszerek, lehetőségek értékelésének egy részét is át kell vállalnia. Minden alkalmazást meg kell vizsgálnia, mint potenciális későbbi felhőalkalmazás, illetve az informatikai biztonsági kérdéseket is tisztáznia kell. Miután megbizonyosodott arról, hogy a megfelelő alkalmazás kiváltható egy megfelelő biztonsági szintet felmutató felhőszolgáltatással, akkor mindannak üzleti hatásait is kommunikálnia kell a vezetőség irányába. Természetesen a későbbi technológiai integráció feladata is az ő hatáskörébe kell, hogy tartozzon.
Mindezek mellett fontos azt is látni, hogy egy felhősödő szervezetben a klasszikus belső IT alkalmazottak technológiai szerepe csökken, és mint ahogy azt a HR vezető esetében említettem a kiváló üzemeltetőkből kiváló elemzőket kell faragni. Az IT vezető feladata, hogy a munkatársai félelmeit eloszlassa, és bemutassa, hogy a szervezet elkötelezett az irányba, hogy a megfelelő karrierutat biztosítsa munkavállalói számára.
A belső ellenőrzési vezető
A felhő olyan specifikus kockázatokkal járhat, amelyeket a belső ellenőrzésnek ismernie kell. Sok szempontból a felhő jól közelíthető az informatikai kiszervezésekkel, amelyekhez kapcsolódó belső ellenőrzési feladatok jól ismertek. A specifikus kockázatokat tekintve azonban új dolgokkal szembesülhet a belső ellenőrzési vezető.
Egy esetleges cloudmigrációt követően ugyanis frissíteni kell a kockázatelemzést és a vizsgált területeket is. Így tehát a belső ellenőrzési vezető feladata az is, hogy preventív módon kezelje a kockázatokat, az adoptációt és a migrációs terveket.
Aktívan segítenie kell a vezetőséget a cloud stratégia kialakításában, oktatási tervet kell kidolgoznia a belső ellenőrzés számára, és adott esetben külső, független tanácsadók segítségét is igénybe kell vennie a megfelelő kontrollok kialakításának érdekében.
Összefoglalás
Jól látható a fentiekből tehát, hogy a felhő a vezetőség számára sok új kihívást és egyben fejlődési lehetőséget is tartogat. A felhő penetrációja megállíthatatlan, így minden vezetőnek fel kell készülnie az érkezésére, hiszen hosszú távon alapjaiban változtathatja meg a szervezetet. Aki homokba dugja a fejét, nagy meglepetések érhetik a közeljövőben!
Kardos László okleveles mérnök informatikus, a PwC Magyarország tanácsadójának cikkét együttműködő partnerünk, a Bitport.hu (informatika az üzlet nyelvén) közölte.