Nem kell feltétlenül a forró irodában aszalódni
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sereghajtók között vagyunk nemzetközi összehasonlításban a távmunka terén, pedig az ehhez szükséges eszközök és szolgáltatások egyre olcsóbbak és jogszabályi előírások sem hátráltatják a munkavégzési modell terjedését. A Bitport sorra veszi többek között a technológiai feltételeket.
A rekkenő hőségben sokunk fejében megfordul, hogy ha már ilyenkor is dolgozni kell, mennyivel kellemesebb lenne az irodai aszalódás helyett egy medence partjáról, limonádét szürcsölgetve végezni a munkánkat; ehhez manapság nem is feltétlenül kell más, mint egy okostelefon, PC vagy tablet és egy mobiladat- vagy wifikapcsolat.
A nemzetközi vállalatoknál dolgozó menedzserek vagy éppen a szárnyaikat bontogató startup cégek tulajdonosai számára pedig természetesnek számít, hogy szinte folyamatosan úton vannak Európa vagy a világ bármely két városa között, és ilyenkor is folyamatosan kapcsolatban kell lenniük munkatársaikkal és üzleti partnereikkel. Sőt, rengeteg olyan, akár nemzetközi méretekben működő cég, amely csak egyáltalán nem, vagy csak egészen kis irodát tart fent, és munkatársai szinte kivétel nélkül otthonról dolgoznak.
Magyarország sereghajtó
Amint az Ipsos 2011. októberében elkészített nemzetközi felméréséből kiderül, ma már szerte a világon népszerű munkavégzési formának számít a távmunka: nemzetközi átlagban minden hatodik alkalmazott (a megkérdezettek 17 százaléka) dolgozik otthonról, de legalábbis irodán kívüli helyről. A távmunka leginkább a feltörekvő piacok jellemzője: a Közel-Keleten és Afrikában, Latin-Amerikában és az ázsiai-csendes-óceáni térségben körülbelül a munkavállalók negyede távolról dolgozik (a legnagyobb arányban Indiában, ahol a munkavállalók nem kevesebb mint 56 százaléka ilyen formában dologozik).
A magyar munkavállalók az átlagoshoz hasonló (37 százalékos) arányban említették, hogy szívesen dolgoznának teljes munkaidőben távmunkásként. Ugyancsak átlagos a véleményük abban is, hogy a munkájuk megköveteli, hogy az irodájukban dolgozzanak. Az alacsony hazai elterjedtség annak fényében különösen meglepő, hogy itthon is 74 százalék tartja hatékonyabbnak az otthoni munkát. Sőt, a megkérdezettek fele szerint kevesebb stresszel jár, már csak a lakóhely és a munkahely közti utazás miatt is.
Technológiai korlátok
Az, hogy miért lehet ilyen alacsony a hazai arány, megoszlanak a vélemények: Forgács Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke szerint a munkáltatók fő kételyei a munkaidő ellenőrizhetősége, és a vállalat által fizetett otthoni internetkapcsolat célszerű felhasználása. Ezekre azonban véleménye szerint megnyugtató választ jelentenek a munkaidő ellenőrzése szolgáló informatikai eszközök, a be- és kilogolás időpontjának rögzítése, vagy akár a hálózati forgalom logolása.
Strelisky Ádám, az Ace Telecom ügyvezetője szerint ugyanakkor a vállalkozások többsége infrastrukturálisan sem felkészült még arra, hogy otthoni elérést biztosítson munkatársainak. A vállalkozások IT infrastruktúráját vizsgálva rendszerint – ma már elavultnak számító – ADSL vagy más, többnyire aszimmetrikus sávszélességű internetkapcsolat jellemző.
Ez komoly korlátokat szab a telephelyek közti online kommunikációban, és így az ehhez informatikai szempontból hasonló távmunkában is. A különböző telephelyek ráadásul nem érnek el közös alkalmazásokat, eszközöket, például távolról nem tudják használni a számlázási rendszert, vagy nem küldhetnek dokumentumokat az irodai nyomtatóra. A közös tárhelyek használata is egy-egy irodaépületre korlátozódik, amelyek csak az ott dolgozókat kapcsolják össze, így a telephelyek egymástól elszigeteltek.
A folyamatos munkavégzéshez nem elegendő egy email hozzáférés engedélyezése, olyan informatikai háttérre van szükség, amely az irodaival egyenértékű munkafeltételeket garantál. A stabil, megbízható minőségű és sávszélességű internet hozzáférés mellett céges belső hálózat (VPN) és IP alapú közös kommunikációs hálózat kialakítása is szükséges lehet – tette hozzá az ügyvezető.
Érdemes kipróbálni
Ahol bevezetik, ott a távmunka távmunka általában beváltja a hozzá fűzött reményeket – derül ki a BellResearch egy korábbi kutatásából. A vezetők legfőbb elvárása a munkavégzés hatékonyságának és minőségének növelése, a költségek csökkentése és az ingázás megszüntetése. A legmagasabb arányban az ingázásból eredő veszteség minimalizálása vált valóra.
Bár a munkavállalói elégedettség növekedése összességében nem volt fontos szempont a vezetőknek, mégis, ahol ezt kitűzték, nagy arányban sikerült elérni. A jövő perspektívái szempontjából kiemelkedő, hogy átlagosan háromból két cégnél egyértelműen a munkavégzés hatékonyságának és minőségének javulásáról számoltak be, és a költségek csökkentése is minden második esetben megvalósult.
A távmunka típusai
„Hagyományos” távmunka: a munkavégzés olyan formája, ahol a munkavállaló nem a hagyományos munkahelyen (telephelyen), hanem – bizonyos időperióduson belül rendszeresen – attól távol végzi napi munkáját, és ennek eredményét valamilyen infokommunikációs csatorna, technológia segítségével juttatja el munkaadójához. A munkavégzés helyszíne tehát nagyjából tetszőleges, bár kétségtelen, hogy a távmunkások leggyakrabban otthonukból dolgoznak. Távmunkaházak: elszórtan van már lehetőség teljes irodai infrastruktúrával ellátott munkaállomások, „munkahelyek” akár napi bérlésére is az úgynevezett távmunkaházakban. Mobil távmunka: ennek során a munkatárs munkavégzéséhez hozzátartozik az utazás, a gyakori helyváltoztatás, ami a cég telephelyével elektronikus kapcsolattartást igényel.
|
A távmunka hazai lehetőségeit együttműködő partnerünk, a Bitport.hu (informatika az üzlet nyelvén) értelmezte.