Dübörög az e-kereskedelem
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tavaly a webáruházak kiskereskedelmi forgalma 155-160 milliárd forint volt, szemben a 2010. évi 133 milliárd forinttal; a növekedés 50 százalékát a piacra újonnan belépő e-kereskedők adták. A webáruházakban a legtöbben könyvet, élelmiszert, kozmetikai terméket és háztartási árut keresnek.
Zajdó Csaba, a WebShop-Experst Kft. ügyvezetője az árukereső.hu Kft. együttműködésével készült, kedden Budapesten sajtótájékoztatón bemutatott közös felmérésükről elmondta, a magyar piacon több mint 3 ezer webáruház van, ám a forgalom 90 százalékát mindössze az e-boltok 10 százaléka generálja. Hozzátette, az idén a forgalom a becslések szerint 175 milliárd forint lesz, de a szakértők általában „alálőnek” a piacnak.
Palocsay Géza, az árukereső.hu operatív igazgatója kifejtette: mivel az internetes vásárlás alfája és ómegája az egyszerűség és a gyorsaság, azok az oldalak számíthatnak sikerre, amelyek ezt figyelembe véve, folyamatosan, személyre szabottan fejlesztik működésüket. Elmondta, a webáruházak forgalma azért nő évről-évre, mert a kényelem miatt is egyre többen választják az internetes vételt a hagyományossal szemen, s nő a bizalom a világhálós fizetéssel kapcsolatban is.
Lényeges, hogy minél kevesebb lépéssel, regisztráció nélkül, többféle fizetési mód közül választva vehesse meg valaki a terméket. A hírlevelekben például csak célzott ajánlatok, speciális hirdetések jelenjenek meg, mert csak ekkor tudják felkelteni a potenciális vevők érdeklődését. Az úgynevezett „esernyőajánlatok” nem túl sikeresek, mert a nagy reklámzajban elvesznek – vélte a szakember.
A 305 webáruház részvételével végzett kutatás alapján a látogatók száma átlagosan napi 500-nál kevesebb, s csak az áruházak 10 százalékát keresi fel ennél több internetező: ezen beül az e-boltok 5 százalékára napi 2 ezernél is többen kattintanak. A negyedik Nagy Webáruház Felmérés szerint a napi látogatók száma összefügg az áruház korával, minél régebben működik, annál többen keresik fel.
A kutatás mérte az úgynevezett konverziós rátát is, ami azt mutatja, hogy 100 látogatóból hányan vásárolnak. Ezt az indexet is befolyásolja az, hogy mennyi ideje működik az áruház. Az egy évnél fiatalabb áruházak esetében a ráta 1,06 és 1,21 százalék között mozog, míg az 5 événél régebbiek esetében 1,57 és 1,94 százalék között.
A webáruházakban a legtöbben könyvet, élelmiszert, kozmetikai terméket, háztartási árut keresnek, de felkerült a listára a bútor is. Legkevésbé az órát, ékszert, erotikus eszközöket és az alkoholos italokat keresik az internetes boltokban.
Az átlagos tranzakció összege 2011-ben 28 500 forint volt, ami 10 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál: ebben az esetben is igaz az, hogy a régebbi áruházakban többet költenek a vevők. Az egy évnél fiatalabb boltokban ez az összeg átlagosan 20 ezer forint körüli, míg a 4-5 évesekben 30-43 ezer forint közötti.
A webáruházakban valamivel több nő vásárol, mint férfi, ami összefügg azzal is, hogy egyre több nő internetezik. A legtöbben az esti órákban, 19-22 óra között vásárolnak, míg a másik, az előbbinél kisebb csúcs, a délelőtti 8-10 óra közötti időpont.
Palocsay Géza elmondta, az internetezőket a webáruházak akkor érik el a legkönnyebben, ha a kereső oldalakon az elsők között jelennek meg, illetve, ha a közösségi oldalakon is ott vannak, bár ez utóbbi jelenlét nem mindig vezet vásárláshoz.
A közösségi vásárlásokról, a bónuszos, kuponos oldalakról elhangzott: ezek jellemzően szolgáltatásokat adnak el. A termékeladásuk többnyire veszteséges, mivel azt csak a nagyon alacsony ár miatt veszik meg a látogatók. A webáruházak működtetői ezért úgy ítélik meg, hogy ezek az oldalak nem jelentenek valós veszélyt számukra, 74 százalékuk egyáltalán nem tart tőlük.
(Forrás: MTI)