Izmosodik a mobil reklámpiac


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A mobil hirdetési költések 2013-ban már elérték az 1,943 milliárd forintot, ezzel a digitális reklámpiac 5 százalékát tették ki – állapította meg felmérésében a Gemius üzleti tanácsadó cég.


Tavaly év végére már minden tizedik oldalletöltést mobileszközről – beleértve az okostelefonokat és táblagépeket – generáltak a magyarországi felhasználók.

A felmérés szerint az idén januárban az internet-felhasználók 57 százaléka rendelkezett okostelefonnal, a penetráció pedig várhatóan 2015-re 67 százalékra nő.

2014. június 24.: SZÁMVITEL A GYAKORLATBAN

Több ponton módosult a számviteli törvény, az új szabályok a 2014. évi üzleti évtől kötelezően alkalmazandók.

Szakmai képzésünk keretében felkészülhet a változásokra, megtudhatja, hogyan kell elszámolni a behajtási költségátalányt, a pénztárgépek beszerzéséhez kapott állami támogatást vagy a transzferár-korrekciót, értesülhet arról is, hogy hogyan módosultak a beszámolókészítés szabályai felszámolás és végelszámolás során.

Jöjjön el 2014. június 24-én szakmai konferenciánkra! Tegye fel kérdését szakértő előadónkank, Saxné dr. Andor Ágnesnek!

Helyszín: Wolters Kluwer Kft. Előadóterme, 1117 Budapest Prielle Kornélia u. 21-35.

Bővebb információk és jelentkezés itt

Az okostelefon-tulajdonosok 29 százaléka új felhasználóként alig egy éve birtokolja készülékét, 43 százalék viszont már kétéves tapasztalattal rendelkezik.

A felhasználók mobil készülékeikről leggyakrabban keresőket, navigációs szolgáltatásokat használnak és közösségi oldalakat böngésznek. A legkevésbé népszerűek a fitnesz tartalmak, valamint a mobilos vásárlás.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 26.

A mesterséges intelligencia a kiberbűnözésnek is lendületet ad

A vitathatatlan előnyök mellett komoly kockázatokkal is jár a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) alkalmazásnak terjedése – áll a brit kormány által csütörtökön ismertetett átfogó szakértői jelentésben. Rishi Sunak miniszterelnök szerint szélsőséges esetekben fennáll annak a veszélye is, hogy az emberiség teljesen elveszíti ellenőrzését az AI-technológia felett.