Foci elit: a dobogósok 9 milliárd dollárt érnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A világ legértékesebb egyesületeinek rangsorát három európai focicsapat vezeti, élükön a Real Madriddal – derül ki az InfoTandem heti infografikájából –, de a TOP 50-es mezőnyt változatlanul az amerikaifutball-bajnokság szereplői uralják.


Igen előkelő helyen végeztek az európai csúcsfutball csapatai a világ legértékesebb sportklubjainak versenyében. A Forbes gazdasági magazin évente összeállított toplistáján ezúttal a dobogó mindhárom fokát e mezőny reprezentánsai foglalják el, s a TOP 50-be négy további patinás fociklub is be tudott kerülni az öreg kontinensről – más földrészről pedig egy sem.

A vezető triumvirátus tagjai között a Manchester United jelenléte nem számít meglepetésnek. Az viszont, hogy az idén csak második tudott lenni, annál inkább, hiszen ez a klub hosszú évek óta kirobbanthatatlannak látszott az első pozícióból. A Barcelona „bronzérme” elsőre akár csalódásnak is tűnhet, ám ha hozzátesszük, hogy e gárda 2011-ben – amikor a közvélekedés már egyértelműen a világ legjobb együtteseként emlegette – még csupán a 26. helyen állt, s tavaly is csak a 8. pozícióig tudott felkapaszkodni, akkor nagyon is komoly ugrás a dobogóra lépés.

 

Az új éllovas Real Madrid érdemeit aligha kell bizonygatni. A csapat tavaly már második, egy esztendővel korábban pedig az 5. volt a Forbes rangsorában. Mostani sikerében legfeljebb az tűnhet első pillantásra furcsának, hogy a „királyi gárda” a legutóbbi idényben egyetlen komoly trófeát sem tudott begyűjteni: a spanyol bajnokságban alulmaradt a Barcelonával szemben; a spanyol kupát elbukta a városi rivális Atlético Madrid ellenében; a Bajnokok Ligájában pedig döntőbe sem jutott. Ezzel együtt, a klub egy év alatt 76 százalékkal növelte értékét, s 3,3 milliárd dollárral átvette a vezetést. Az amerikai magazin értékelése szerint a Real főként két komoly szponzori megállapodásnak köszönheti, hogy megelőzte a Manchestert. Az egyik vezető sportszergyártóval meghosszabbított kontraktust, illetve egy légitársasággal kötött szerződést a lap együttesen 81 millió dolláros értéken vette számításba.

A focicsapatok közül az Arsenalt is a TOP 10-ben találjuk, s nem sokkal maradt le az élbolytól a friss Bajnokok Ligája-győztes Bayern München sem. Rajtuk kívül az AC Milan és a Chelsea fért még be az 50-es mezőnybe, amelyet amúgy hagyományosan a 32 résztvevős profi amerikaifutball-bajnokság (National Football League – NFL) klubjai uralnak; közülük ezúttal 30 csapat neve van ott a rangsorban (a két lecsúszó az 51. és 52. helyen végzett). E sportágból a Dallas Cowboys 2,1 milliárd dollárral az 5., míg a New England Patriots 1,6 milliárddal a 6. helyet foglalja el. A baseballcsapatok közül csak hét található a toplistán, de a 2,3 milliárd dollárjával legértékesebbnek számító New York Yankees mindjárt a 4. pozícióban.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.