Adóreformot akar az Osztrák Néppárt

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Csak öt éves tartózkodást követően lehetne részesülni teljes körűen az osztrák szociális ellátórendszerből.

Többek között az adóreform, a szociális ellátórendszer átrendezése és az uniós országból érkezőknek folyósítandó szociális támogatást csökkentése is szerepel az Osztrák Néppárt (ÖVP) választási programjában, amelyet a párt elnöke, Sebastian Kurz kedden mutatott be.

A néppárt szigorítaná a szociális támogatási rendszert. A program szerint a jelenlegi tartományi szabályzás helyett országos szinten írnák elő a menekülteknek és az Ausztriában élő uniós állampolgároknak folyósítandó összeget. Kurz reményei szerint ezáltal 2022-ig 1,5 milliárd eurót tudna az állam megtakarítani.  

A támogatás összege legfeljebb 1500 euró lenne háztartásonként, és lehetőség szerint elsősorban természetbeni hozzájárulás, vagyis németkurzusok való részvétel, lakhatási vagy ellátási juttatás formájában járna. A menedékkérők pedig az első öt évben 560 eurós havi segélyt kapnának fejenként. Jelenleg Bécsben mintegy 840 eurós támogatás jár személyenként, más tartományokban ennél kevesebb. 

 

Eszerint csak öt éves tartózkodás és legalább egy évig fennálló munkaviszonyt követően lehetne részesülni teljes körűen az osztrák szociális ellátórendszerből. A jelenleg érvényben lévő szabályzás szerint a munkanélküli külföldiek már egy hónapos tartózkodás után igényelhetik a szociális támogatást.  

A program megismétli Sebastian Kurz korábbi terveit, miszerint az Ausztriában dolgozó uniós polgárok külföldön élő gyerekei után folyósított szociális támogatást a származási ország szintjéhez igazítanák. 

A néppárt a tervek szerint nem vezetne be újabb adókat, és nem csökkentené a nyugdíjak mértékét, de adóreformot hajtana végre. Csökkentené a vállalkozások és munkavállalók adóterheit, adómentessé tenné az első ingatlan vásárlását, és egy gyerek utáni évi 1500 eurós adókedvezményt vezetne be.

A program szerint a szociális ellátás, az állami kiadások és az adók csökkentéséből valamint foglalkoztatás növekedéséből nagyjából 12-14 milliárd eurót lehetne megtakarítani. 

A nagyobbik koalíciós partner, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) szerint a néppárti elképzelések a társadalom középrétegét és a kisebb jövedelemmel rendelkezőket sújtaná, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szerint a menedékkérelemre jogosultak 560 eurós támogatása még így is túl magas lenne. Az ellenzéki Neos liberális párt saját gazdaságpolitikai elképzeléseit vélte viszontlátni a néppárti programban, a szintén ellenzéki Zöldek pártja pedig úgy vélte, hogy "a munkavállalókra vonatkozó veszélyes fenyegetés" az ÖVP elképzelése.

Hat héttel a választás előtt készült felmérések továbbra is határozott néppárti előnyt mérnek, a második-harmadik helyért pedig szoros szociáldemokrata-szabadságpárti küzdelmet jeleznek előre.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • forgalom

    A türelmi időszaknak vége, az osztrák hatóságok szigorúan, több tízezer euróra is büntethetnek, ha a január elsején életbe lépett újabb közúti szabályozásnak a magyar fuvarcégek nem tesznek eleget - írja közleményében a WebEye.

  • vásárlóerő

    Egy átlagos magyar polgár 2014-ben 5 ezer eurónyi elkölthető jövedelemről rendelkezhetett. Ez kevesebb az egy évvel korábbinál, s Európában immár a top 30-ba sem férünk be vele. Az InfoTandem heti infografikája.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • kézfogás

    A kedvezményes, 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) fenntartása szükséges a bővülő lakásépítési teljesítmény folytatódásához elemzők szerint.

  • eurostat

    Közel nyolcszoros a különbség az Európai Unió tagországai között a minimálbér összegében, a legmagasabb minimálbért Luxemburgban fizetik - derült ki az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) pénteken közzétett jelentéséből. Magyarországon a minimálbér az ötödik legalacsonyabb uniós összevetésben.

  • építkezés

    Az elmúlt évben 44 százalékkal  több új lakás épült, mint egy évvel korábban.  A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építendő lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

  • Varga Mihály

    Varga Mihály kijelentette a Magyar Időknek adott interjújában: a kormány nem tett le arról, hogy a személyi jövedelemadó jelenleg 15 százalékos kulcsát egy számjegyűre változtassa. 

  • benzin

    Az emeléssel a gázolaj átlagára 359 forintra nőtt, a benziné 351 forint maradt.