Sztrájk jöhet a Magyar Államkincstárnál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezetei bejelentették, hogy július 17-én kétórás sztrájkot tartanak, ha a Kormány és az Országgyűlés nem támogatja a Központi Közigazgatási szerveknél dolgozók 2017-től érvényes 25%-os bérfejlesztését – olvasható a szervezet honlapján.


 A szakszervezet szerint ehhez – a Kincstári dolgozók számára mintegy – 1 milliárd forint plusz pénzre van szükség. A Magyar Államkincstár dolgozói 9 éve nem kaptak bérfejlesztést, többségük a garantált bérminimumért dolgozik naponta több mint 8 órán át – olvasható a szervezet közleményében.

A dokumentumban foglaltak szerint a Magyar Államkincstárnál állandósult a munkaerőhiány, a munkatársak rendszeresen túlóráznak. Ők felelnek azért, hogy a jogosultak megkapják időre, az ápolási díjat és további szociális támogatásokat. Az Államkincstár a magyar állam pénzügyi vérkeringését biztosítja, 900 ezer munkavállaló bérszámfejtésétől kezdve, az állami és önkormányzati, egyházi intézmények finanszírozásán, az állampapírok forgalmazásán túl egészen az uniós források kifizetéséig. A Magyar Állakincstárt az alacsony bérek és a rengeteg túlóra miatt folyamatosan hagyják el a munkavállalók, akiket a versenyszférát is érintő szakemberhiány miatt képtelenség pótolni, ezért a határidőket egyre nehezebben képesek tartani a szakszervezet szerint.

 

Szakképzett munkaerő, mint például IT szakember, bérszámfejtő, könyvelő a piacon magasabb fizetésért is el tud helyezkedni, ezért a fluktuáció mellett állandósult az emberhiány  -írják.  Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke és a Magyar Államkincstár országos, megyei és munkahelyi szakszervezeteinek képviselői úgy döntöttek, megfogalmazzák sztrájkfelhívásukat és megalapították a sztrájkelőkészítő-bizottságot – olvasható a honlapon elérhető dokumentumban.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 17.

Április 18-án rendezik meg a Logisztika Napját

A hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozata a Logisztika Napja, mely idén 2024. április 18-án rendezik meg. Az ingyenesen látogatható programok célja a logisztikai terület népszerűsítésén túl, a szektor aktuális trendjeinek, kihívásainak és lehetőségeinek bemutatása az érdeklődők számára – olvasható az Adó Online-nak eljuttatott közleményben.

2024. április 17.

Czomba Sándor: a vendégmunkások aránya alacsony

Magyarország a magyaroké, hazánkban csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. Az új idegenrendészeti törvény és rendeletei is a lehető legszigorúbban szabályozzák a Magyarországon történő tartózkodást a külföldiek számára – emelte ki szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.