Dolgozhatnak az átmeneti bányászjáradékosok

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Az átmeneti bányászjáradékban részesülők közérdekű nyugdíjas szövetkezeten keresztül történő foglalkoztatását célzó törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés kedden kormánypárti képviselők kezdeményezésére.

Kiterjesztik a közérdekű nyugdíjas szövetkezet keretében igénybe vehető kedvezményes foglalkoztatást az átmeneti bányászjáradékban részesülőkre. Ilyen korengedményes ellátást 25 év szolgálati idő vagy 5000 föld alatti műszak teljesítése esetén kaphat egy mélyművelésű bányában dolgozó. Az előterjesztés szerint Magyarországon a nyugdíjkorhatárt el nem érő, átmeneti bányászjáradékban részesülő állampolgárok a nemzetgazdaság számára sok ezres megbízható, nagy tapasztalattal rendelkező munkaerő-tartalékot jelentenek.

A javaslatot 144 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 33 tartózkodás mellett hagyták jóvá.

(MTI)

A feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozása

A gyakorlati szakemberek számára kiemelt jelentőséggel bírhat, hogy az eljárást nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is ismerteti a könyv. Így elérhetővé válik a „titkos elixír” a folyamatos hiánypótlási eljárások megszüntetésére.

Megrendelés >>

 

 

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • pénztárca, pénz

    Egyre nagyobb az érdeklődés a közérdekű nyugdíjas szövetkezet keretében történő munkavégzés iránt. A kormány most pontosította a szabályozást, és meghatározta a minimális szolgáltatási óradíj összegét.

  • nyugdíjas

     A nyugdíjas szövetkezetek alapítását tenné illetékmentessé a kormánypárti javaslat.

  • nő

    Egyre nagyobb az érdeklődés az új nyugdíj melletti munkavégzési lehetőséggel, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet keretében történő tevékenységgel kapcsolatban.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • építkezés

    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta, hogy 2019 után megszűnik a kedvezményes építőipari áfa. 

  • vám

    Az internetes rendelés előtt fontos tájékozódni az adó- és vámjogszabályokról, az esetlegesen fizetendő vámokról és egyéb közterhekről - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.

  • webshop

    A magyarországi kereskedők az idei fekete pénteken (Black Friday) 25-30 milliárd forint forgalomra, csaknem 1,1 millió vásárlásra számítanak. A webáruházak 62 százalékánál lesz elérhető az akció - derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, online kiskereskedelmi index kutatás-sorozatának idei negyedik felméréséből. 

  • Fotó: shutterstock

    Jövőre várhatóan tovább emelkedik az alanyi adómentesség árbevételi határa, aminek köszönhetően még több mikro- és kisvállalkozás állíthat ki áfamentes számlát, a legtöbbet a katás adózók profitálhatnak a változással. 

  • megbeszélésés, tárgyalás

    A munka törvénykönyve a munkavállalók nagyobb csoportját érintő létszámcsökkentésre a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó általános szabályok mellett – illetve azoktól részben eltérően – további kötelezettségeket ró a munkáltatóra. Például köteles tárgyalni az üzemi tanáccsal, igaz, megállapodás hiányában az előírt 15 napos határidő eltelte után a tárgyalások befejezhetőek s az eljárás folytatható.