1400 milliárd után fut a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csaknem 100 ezer nem működő cég összesen 1444 milliárd tartozást halmozott fel – írja a Napi Gazdaság.


A NAV-nak 95 194 nem működő céggel szemben – felszámolás, végelszámolás, illetve megszűnés alatti, valamint törölt adószámú vállalkozásokkal – összesen 1443,8 milliárd forint követelése állt fenn egy március 31-ei összesítés szerint – tudta meg az adóhatóságtól a Napi Gazdaság. Ebből 50 353 a felszámolási eljárás különböző szakaszaiban lévő társaság, ezektől 1236,5 milliárdot követel az állami adóhatóság.

A cégek ismeretlen székhelye miatt 10 824 vállalkozásnak függesztették fel az adószámát tavaly január 1-je óta. Ezek közül 8322 cégnek törölték is az adószámát, mivel a felfüggesztés 15 napos időtartama alatt nem biztosították elérhetőségüket a NAV számára. Közvetlen, felfüggesztés nélküli adószám törlést 269 esetben rendelt el a hatóság 2012. január 1-je és 2013. április 30-a között.

A NAV eddig mintegy 80 pert kezdeményezett vezető tisztségviselőkkel, köztük árnyék vezetőkkel szemben, akik az esetek többségében egyben a gazdálkodó szervezet tulajdonosai, illetve korábbi tulajdonosai is voltak.

 

A Napi Gazdaság ismert cégtemetőkről, eladósodott cégek új tulajdonosairól készített tanulságos összeállítást a Céginfo.hu adatai alapján, amelyet itt talál.


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.