A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adóztatás az egyes juttatási elemekhez tapad, ezért rendkívül fontos évről-évre ellenőrizni, hogy kit és milyen adó- és járulékfizetési kötelezettség terhel. Ennek megfelelően a nyújtandó juttatások „listáját” és a kapcsolódó közterheket célszerű cafetéria szabályzatba foglalni.
Azok a munkáltatók, amelyek megfelelő pénzügyi lehetőségekkel rendelkeznek ehhez és megbecsülik munkavállalóikat, a munkabér mellett egyéb juttatásokkal is honorálni igyekeznek a dolgozóik munkáját, lojalitását. A cikkünk témáját adó, meghatározó juttatási forma az 1990-es évek derekától folyamatosan terjed el Magyarországon. Az adójogi szakzsargon szívesen használja a köznyelvben a ‘cafetéria’ kifejezést, amely a jogintézmény angolszász eredetére utal. A „cafetéria” elnevezés néhány jogszabályban, így pl. költségvetési törvényben is helyet kapott, de ez nem egy adójogi fogalom, hanem a munkáltató által kialakított olyan juttatási csomag elnevezése, amellyel kapcsolatban az adószabályozás csak azt mondja meg, hogy a csomagba vont juttatások egyes elemei hogyan adóznak. Az egyes elemek rendelkezésre bocsátása munkáltatói/kifizetői döntés.
Az adóztatás az egyes juttatási elemekhez tapad, ezért rendkívül fontos évről-évre ellenőrizni, hogy kit és milyen adó és járulékfizetési kötelezettség terhel vonatkozóan. Ennek megfelelően a nyújtandó juttatások „listáját” és a kapcsolódó közterheket célszerű cafetéria szabályzatba foglalni. Ehhez kötődően hangsúlyosan jegyzendő meg, hogy a vállalkozási szférában a cafetéria juttatás nem kötelező, jogszabályi előírás a juttatás biztosítására nincsen, munkáltatói döntés kérdése. Az államháztartási szférában ez kissé eltérő, mert van olyan jogállási törvény (pl. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény), amely a cafetéria juttatást kötelezővé teszi de olyan is akad, amely bár nem tiltja, nem is teszi kötelezővé a cafetéria juttatások nyújtását (pl. a közalkalmazottak jogállását szabályozó 1992. évi XXXIII. törvény).
A cafetéria rendszer lényege a dolgozók teljesítményösztönzésében és az adómegtakarítási lehetőségben rejlik. A cafetéria rendszer előnyei:
A cafetéria szabályzat
A cafetéria szabályzat foglalja össze a cafetéria keret felhasználására vonatkozó rendelkezéseket, tudnivalókat. A cafetéria szabályzat célja a munkavállalók (esetleg más érintett személyek pl. megbízottak, hozzátartozók) részére egységes elvek alapján szabályozott, de az egyéni igényekhez igazodó módon lehessen biztosítani a bérnek nem minősülő juttatásokat. A cafetéria-csomagok tervezését megnehezíti, hogy az adóztatási szabályok nem egy, hanem több törvényben találhatóak. A cafetéria juttatások köre nem tartalmazhat sem jogszabályon alapuló kötelező jellegű juttatásokat (pl. védőruha), sem jogszabályon alapuló kötelező költségtérítéseket (pl. munkába járáshoz használt vasúti bérlet).
A cafetéria juttatásoknál nincs előírva sem a határozatlan idejű munkaviszony, de még csak a teljes munkaidős sem. A juttatás adható:
Mindezek mellett a fentiekben felsoroltak hozzátartozói is kaphatnak juttatásokat.
A cafetéria szabályzat összeállítása során a munkáltató nagy szabadsággal rendelkezik. A munkavállalók részére nyújtandó juttatási elemeket szabadon választhatja meg, azonban megjegyzendő, hogy az szja törvény bizonyos juttatásokat a munkáltató és a munkavállalóhoz kötötten definiál. Azt is meg kell jegyezni, hogy a vállalkozásban közreműködő tulajdonos minden olyan juttatásban részesülhet, amely kizárólag a munkavállalónak adható.
A cafetéria szabályzat lehet bruttó és nettó alapú. A bruttó alapú cafetéria azt jelenti, hogy a munkáltató az egyes juttatási elemek értékéhez hozzáadja a juttatás után fizetendő közterheket, és a munkavállaló cafetéria kerete a választott juttatási elem bruttó (adóval növelt) értékére ad fedezetet.
Tételezzük fel, hogy egy részvénytáraság munkavállalói részére 1 millió forint bruttó cafetéria keretet állapított meg. Az egyik munkavállaló a teljes összegért SZÉP-kártya juttatást kért.
Adatok forintban
Az Szja törvény 71. §-a alá tartozó juttatási összeg (béren kívüli juttatás) | 450 000 |
A juttatást terhelő szociális hozzájárulási adó (450 000 x 0,13) | 58 500 |
A juttatást terhelő személyi jövedelemadó (450 000 x 0,15) | 67 500 |
71. § alá tartozó juttatás bruttó értéke (450 000 + 58 500 + 67 500) | 576 000 |
Az Szja törvény 70. §-a alá tartozó (egyes meghatározott juttatásnak minősülő) bruttó juttatási összeg (1 000 000 – 576 000) | 424 000 |
Az Szja törvény 70. §-a alá tartozó nettó összeg (424 000 /1,18 x 1,28) | 318 701 |
Szociális hozzájárulási adó (318 701 x 1,18 x 0,13) | 48 889 |
Személyi jövedelemadó ((318 701 x 1,18 x 0,15) | 56 410 |
SZÉP-kártya alszámlára átutalható nettó összeg (450 000 + 318 701) | 768 701 |
Összesen fizetendő szociális hozzájárulási adó (58 500 + 48 889) | 107 389 |
Összesen fizetendő személyi jövedelemadó (67 500 + 56 410 | 123 910 |
Munkáltató költség összesen (768 701 + 107 389 + 123 910) | 1 000 000 |
A nettó alapú cafetéria esetében a munkáltató nem terheli át a munkavállalóra az egyes juttatásokat terhelő adókat, ennek következtében a cafetéria keretet teljessége a választott juttatási elem nettó értékére használható fel.
Ebben a példában is tételezzük fel, hogy egy részvénytáraság a munkavállalói részére 1 millió forint cafetéria keretet állapított meg, de itt nettóban. Az egyik munkavállaló a teljes összegért SZÉP-kártya juttatást kért.
Az Szja törvény 71. §-a alá tartozó juttatási összeg (béren kívüli juttatás) | 450 000 |
A juttatást terhelő szociális hozzájárulási adó (450 000 x 0,13) | 58 500 |
A juttatást terhelő személyi jövedelemadó (450 000 x 0,15) | 67 500 |
Az Szja törvény 70. §-a alá tartozó juttatási összeg (egyes meghatározott juttatás (1 000 000 – 450 000) | 550 000 |
A juttatást terhelő szociális hozzájárulási adó (550 000 x 1,18 x 0,13) | 84 370 |
A juttatást terhelő személyi jövedelemadó (550 000 x 1,18 x 0,15) | 97 350 |
Összesen fizetendő szociális hozzájárulási adó (58 500 + 84 370) | 142 870 |
Összesen fizetendő személyi jövedelemadó (67 500 + 97 350) | 164 850 |
Munkáltató költség összesen (1 000 000 + 142 870 + 134 850) | 1 307 720 |
A dolgozói nyilatkozatok
A juttatások nyújtásával kapcsolatos jogszabályoknak megfelelő eljárások betartásához a foglalkoztatónak a szükséges dolgozói nyilatkozatokkal rendelkeznie kell. A nyilatkozatok köre az munkáltató juttatási rendszerének függvénye. A dolgozói nyilatkozatok főbb csoportjai:
A cikk folytatásában az adatszolgáltatási kötelezettségről és a cafetéria-elemek adójogi besorolásáról olvashat.
A cikk szerzője Sándorné Új Éva okleveles adószakértő, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának oktatója.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!