A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Új szempontok alapján is indít vagyonosodási vizsgálatokat az adóhatóság – írja a Napi Gazdaság.
2010-ben csaknem kétezer, tavaly több mint ezer vagyonosodási vizsgálatot indított a NAV, idén ismét mintegy mintegy kétezer eljárás indulhat – írja csüótörtöki számában a Napi Gazdaság. Az adóhatóság ritkán lő mellé: a vizsgálatok 78-83 százaléka megállapítással zárul. Évről évre nő a fejenként megállapított adókülönbözet is: 2010-ben kilencmillió, tavaly tízmillió, idén az első három negyedévben 11,5 millió forint volt. Éves szinten 11−18 milliárd forint volt a teljes adókülönbözet.
A siker érdekében újabb kiválasztási szempontokat is alkalmazni kezdett a hatóság. Míg korábban a nagy ház, drága autó, vásárlása, vagy jelentős tagi kölcsön nyújtása szúrt szemet, már a NAV munkatársai azt is figyelik, hogy élnek a csaló cégek tulajdonosai, vezetői és az ezekből hasznot húzó társaik.
A lebukott csalók duplán rosszul járnak: egyrészt felelniük kell a céges csalásokért, jövedelemeltitkolásokért, másrészt a magánszemélyként elmulasztott adófizetésért is.
További részleteket itt talál.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!