Adóbevallás: megkezdődött a visszaszámlálás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV saját kitöltőprogramját ajánlja, amellyel a hibák zöme kiszűrhető. A hatóság figyelmeztet a közelgő, május 20-i határidőre.


Már csak szűk két hetük maradt az adózóknak arra, hogy május 20-ig elkészítsék személyi jövedelemadó bevallásukat; ezt várhatóan sokan idén is az utolsó pillanatokra hagyják, őket a NAV egyes ügyfélszolgálatai hosszított nyitva tartással várják majd.

Május 4-ig – a 356 ezer egyszerűsített, az adóhatóság által elkészített bevallással együtt – összesen 1,760 millió szja bevallás érkezett a NAV-hoz. A söralátétnek is nevezett adónyilatkozatot az eddig feldolgozott adatok szerint mintegy 19 ezren választották, mintegy 674 ezren csökkentett, mintegy 711 ezren pedig teljes adattartalmú bevallást nyújtottak be.

Az eddig feldolgozott adatok szerint a legtöbb bevallást (680 ezer) kitöltő programmal elkészítve, kinyomtatva küldték be az adóhatósághoz, mintegy 503 ezret elektronikus úton, mintegy 580 ezret pedig papír alapon kitöltve.

               

A NAV az szja-bevallásokhoz kötődően 17,4 milliárd forintot utalt ki, ebből 14,5 milliárd forintot az adózóknak, 2,1 milliárd forintot önkéntes kölcsönös biztosító pénztáraknak, míg 0,8 milliárd forintot nyugdíj-előtakarékossági számlákra.

Az szja-bevallásokban minden évben találnak hibákat a revizorok. A papír alapú kitöltésnél az eddigi tapasztalatok alapján mindig célszerű például ellenőrizni, hogy az adózó aláírta-e a bevallást, családi kedvezmény esetén pedig ügyelni arra, hogy pontosan adják meg a gyerekek, eltartottak adatait. A legcélszerűbb a kitöltő-programot használni, mert azáltal a hibák zöme kiszűrhető.

A NAV tavaly összesen közel 4,657 millió magánszemély szja-bevallását dolgozta fel. Ebből a hagyományos önbevallások száma 3,624 millió volt, az egyszerűsített bevallást több mint 294 ezren, a munkáltatói elszámolást több mint 708 ezren választották. Az adónyilatkozatot benyújtó magánszemélyek száma közel 30 ezer volt.

Az szja-bevallásról készült valamennyi cikkünket itt olvashatja.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 2.

Könnyebb lesz a KKV-k élete

Az ETAF (European Tax Adviser Federation) tájékoztatása szerint az Európai Bizottság 2023. szeptember 12-én elfogadott egy jelentős mérföldkőnek számító KKV javaslatcsomagot az EU-ban működő határon átnyúló mikro-, kis- és középvállalatok támogatására, mely az adózással kapcsolatos adminisztratív kötelezettségek drasztikus könnyítésére irányul – hívta fel a figyelmet a Niveus Consulting Group.