A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A napokban látnak neki a vállalkozások a náluk dolgozók személyijövedelemadó-bevallásainak elkészítéséhez, az ehhez szükséges adatokat ugyanis – elvileg – a munkavállalók március 20-ig a rendelkezésükre bocsátották – írja a Világgazdaság.
Amennyiben nem, akkor az első feladat éppen ezen jövedelem- és egyéb igazolások beszerzése. Mindez persze csak azokra a cégekre igaz, amelyek az előző hetekben ténylegesen rábólintottak az szja-bevallások elkészítésére. Ebben a körben érdemes ellenőrizni, hogy az adott munkavállaló joggal bízta-e adója elszámolását a munkáltatójára. A jogszabályok szerint ugyanis erre csak akkor van lehetőség, ha a magánszemély kizárólag az adó elszámolását vállaló munkáltatótól szerzett olyan bevételt, amelyet a „segítség” hiányában önadózóként köteles lenne bevallani. Nem kizáró tényező az, ha a munkavállaló év közben váltott munkahelyet, ha e két munkaviszonya nem állt fenn párhuzamosan, és a korábbi munkáltató(k) által a munkaviszony megszűnésére tekintettel kiadott igazolás időben az adó elszámolását vállaló munkáltatóhoz kerül. A jogosultság akkor nem vész el, ha e bevétele mellett a magánszemély kizárólag adóköteles társadalombiztosítási, családtámogatási ellátásban, önkéntes tartalékos katonai szolgálatot teljesítők illetményében, a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény alapján folyósított ellátásban vagy belföldről származó nyugdíjban részesült.
Vannak azonban további elvárások is a munkáltatói adómegállapítás kapcsán. Ezek között szerepel az, hogy a magánszemély osztalék, árfolyamnyereség, vállalkozásból történő kivonás és életjáradék címén kizárólag a munkáltatójától kapott jövedelmet, illetve hogy a más kifizetőktől származó ilyen jövedelem összege együttesen sem haladja meg a százezer forintot, és az adót a másik kifizető már levonta. Az ingóságok, ingatlan vagy vagyoni értékű jog átruházásából származó bevétel ugyanakkor minden körülmények között kizáró tényező.
A jogszabályok szerint a munkáltató ugyan nem köteles górcső alá venni e – és néhány további – feltételek fennállását, de mindenképpen célszerű felhívni a dolgozó figyelmét a szükséges tudnivalókra, valamint arra, hogy dolgozójának ilyen esetekben adóbevallást kell benyújtania.
Fontos határidő a cégek számára június 10-e, a munkáltatói adómegállapítást ugyanis eddig kell megküldeni a bevallást benyújtó ügyében illetékes APEH igazgatóságához. Az adómegállapítást az adóhatóság részére kizárólag elektronikus úton lehet továbbítani, és a munkáltatói adómegállapításhoz szükséges nyilatkozatok, az annak levezetésére szolgáló nyomtatványok kereskedelmi forgalomban nem kaphatók, azokat az adóhatóság honlapjáról (www.apeh.hu) lehet letölteni – derül ki az APEH tájékoztatójából.
A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság Online-on olvasható.
Forrás: Világgazdaság Online
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!