Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sanghajban az áfa tavalyi bevezetése óta két jelentős áfacsalást lepleztek le. Most mintegy 40 milliárd forint értékben állított ki hamis számlákat egy „üzletember”.
A rendőrség szerint a 13 őrizetbe vett gyanúsított több mint 1,1 milliárd jüan, vagyis több mint 40 milliárd forint értékben állított ki hamis számlákat a kelet-kínai metropoliszban és az ország más városaiban. A bűnbandát vezető Fan nevű férfi azzal hívta fel magára a hatóságok figyelmét, hogy egy tucat vállalatot alapított Sanghaj-szerte, ezek ugyanakkor csupán papíron, alkalmazottak és valós tevékenység nélkül működtek.
A cégek jelentős mennyiségű és összegű számlát állítottak ki országszerte több mint 900 „partnervállalatnak”, lehetővé téve ezzel, hogy ezek a cégek komoly adót „spóroljanak” meg. A számlák kiállításáért a bűnbanda az összeg 6-8 százalékát kérte, tevékenysége leplezésére pedig a „partnercégektől” maguk is kisebb összegű számlákat vásároltak.
A Shanghai Daily napilap hétfői cikke szerint a mostani már a második nagyobb összegű áfacsalás leleplezése mindössze egy hónap leforgása alatt. Az előzőleg feltárt visszaélés során 4,4 milliárd jüant (163 milliárd forint) csaltak el hasonló módszerekkel.
A városban – az országban elsőként – 2012 elején került sor áfareformra, amelynek értelmében egyes iparágakban a korábbi iparűzési adót általános forgalmi adó váltotta fel. Ennek bevezetése után számos tétel leírhatóvá vált a cégek számára adóbevalláskor, míg az iparűzési adó alapját – tekintet nélkül a költségekre – pusztán a cégek árbevétele jelentette.
(Forrás: MTI)
Mérlegképes Kreditkártya |
---|
Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide! Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt. A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai |
Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.
Az eljárás és az ellenőrzési határidő megindulását követően, egészen a vizsgálatok befejezéséig érvényesülniük kell mindazoknak a jogoknak és kötelezettségeknek, amelyekkel a jogszabályok az adózót és az adóhatóságot felhatalmazzák, illetve előírnak. Az adózói jogok és kötelezettségek az Air.-ban, míg az adóhatóság jogai és kötelezettségei az Adóig. vhr.-ben kerültek szabályozásra.
Cikksorozatunk aktuális részében további, az adóalanytól elvárható intézkedésekkel foglalkozó EUB-ítéletekről lesz szó.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!