A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2020. július 1-től az áfatörvény alapján minden befogadott szállítói számláról, amelyre a cég áfalevonási jogát gyakorolni akarja, áfaösszeghatárra tekintet nélkül adatot kell szolgáltatni a NAV felé az M lapon, a belföldi összesítő jelentésben. Ezzel már nem csak a kiállított számlák, de a cégek közötti, befogadott számlák is teljeskörűen láthatóak lesznek az adóhatóság számára – írja az RSM blogja.
Mind a kiállított számlákhoz kapcsolódó online számla jelentés, mind az M lapok tekintetében eltörlésre kerül az eddigi 100 ezer forintban megállapított értékhatár 2020. július 1-től. Nézzük meg hogyan alakul át a jelentési kötelezettség és mi változik pontosan.
Az új szabály szerint, a jelentési kötelezettség az alábbiak szerint alakul:
Július 1-től a NAV online számla jelentés valamennyi belföldön teljesített termékértékesítésre és szolgáltatásnyújtásra kiterjed (a közösségen belüli termékértékesítések kivételével),függetlenül attól, hogy abban áfa áthárításra került-e vagy sem, adóköteles, vagy adómentes ügyletről van-e szó. Ennek segítségével a NAV később képes lesz majd az adóalanyok áfabevallási tervezeteit elkészíteni. Az összesítő jelentések minden céges szállítói számlára kiterjednek, ezzel a NAV meggyőződhet arról, hogy a cégek valóban olyan számla alapján élnek áfalevonással, amelyet egy másik belföldi adóalany bocsátott ki és ezt le is igazolta a NAV felé.
Minden M lapon lévő bejövő számla összefut a NAV online számla jelentési adatokkal
Az M lapon jelentett számlaszám csak tökéletes egyezőség után tud összefutni a számla kiállítója által a NAV-hoz beküldött online számla adatszolgáltatással, ezért különösen kell figyelni apéldául a számlasorszámok pontosságára is. Az adóhatóság többször nyilatkozott már azzal kapcsolatban, hogy az áfabevallás belföldi tételes összesítő lapjai (M lapok) és az online számla jelentések miképpen futnak össze náluk, ezek ellenőrzése automatikusan megtörténik.
Mit kell jelenteni az M lapokon?
Az Áfa tv. alapján a számla befogadójának azokról a számlákról, amelyek esetében áfabevallásában adólevonási jogát gyakorolni kívánja, partnerenként úgynevezett belföldi összesítő jelentést kell készítenie. A belföldi összesítő jelentésnek tartalmaznia kell:
M lap adatjelentés – manuálisan nehézkes
A júliustól életbe lépő M lapot érintő értékhatár eltörlés miatt, minden, az áfabevallásban figyelembe venni tervezett, áthárított áfát tartalmazó szállítói, beszerzési számláról adatot kell szolgáltatni. Az áfabevalláshoz kapcsolható belföldi összesítő jelentést partnerenként kell elkészíteni (M adatlap) és ehhez kell a részletező M lapokat kapcsolni. A részletező M lapokon oldalanként legfeljebb 36 számlát lehet feltüntetni. Amennyiben ennél több számlát szeretnénk a partnerhez kapcsolni, újabb részletező lapot kell nyitni. Ha véletlenül kimaradt egy sor, vagy törölni kellene a számlát, akkor sajnos az adott hibás sortól újra kell írni a többit, mert nem lehet benne másképp javítani.
Mindezek miatt mind az adatszolgáltatás, mind a korrekció elég nehézkes és időigényes folyamat lehet.Az M lapok automatizálására júliustól mindenképpen érdemes felkészülni mind az időráfordítás várható növekedése, mind a hibalehetőségek csökkentése érdekében.
Az áfaellenőrzések megelőzése, kezelése
Az automatikus M lap generálása – például szoftveres segítséggel – és hibák esetén, azok automatizált helyesbítése óriási segítség lehet az áfabevallással foglalkozó szakemberek számára. Az áfaellenőrzések minimalizálhatók, amennyiben:
Az adóhatóság a jogkövetési vizsgálatok során is arra szólítja fel az adózókat, hogy saját maguk javítsák például az M lapokon történt mulasztásokat is. Ez több szempontból jelent problémát az áfabevallást manuálisan készítő szakemberek számára. Eltöltöttek rengeteg időt a nagy adatmennyiség feldolgozásával, az eredeti bevallás elkészítésével, az M lapok összeállításával. Hiba esetén pedig az M lapokhoz tartozó nagy adatmennyiséget újra kell elemezni, az eltéréseket megtalálni, az M lapokat helyesbíteni – mindezt a NAV nehézkes nyomtatvány kitöltési szabályrendszerei között.
Az M lapok kapcsán felmerülő kérdések, problémák
Nézzük meg, milyen problémák merülhetnek fel az összesítő jelentések kapcsán – melyeket érdemes felülvizsgálni még július 1 előtt.
A listát még folytathatnánk, ami összegzésként kiemelhető, hogy az áfához kapcsolódó adatszolgáltatásokat a NAV automatizáltan monitorozza és az ellenőrzésre kiválasztás egyik jellemző oka, ha az adóhatóság eltérést tapasztal az M lapok és az online számla adatszolgáltatás között.
Mindezt úgy lehet legegyszerűbben kiküszöbölni, ha a NAV-hoz hasonlóan a cég oldalán is minél inkább a digitális erőforrásokra építve készülnek el az áfabevallás, adatszolgáltatás részletei.
A bejegyzés szerzője Németh Lilla, az RSM Hungary senior adószakértője. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!