A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a tavalyi államháztartási hiányra vonatkozó legfrissebb adatok megerősítik, hogy teljesül az idei, 2,7 százalékos GDP-arányos hiánycél.
Az NGM pénteki közleményében azt írta: a KSH által közzétett adatok alapján 2012-ben az uniós módszertan szerinti hiány a GDP 2 százaléka volt, amely kedvezőbb a nemzetközi partnerek korábbi várakozásainál.
„Az Európai Uniónak kiküldött előrejelzés azt is megerősíti, hogy idén teljesülni fog a kormány által kitűzött 2,7 százalékos hiány. Mindez bizonyítja a kormány elkötelezettségét és képességét a hiány tartósan 3 százalék alatt tartásában, így jó esélyünk van arra, hogy kikerüljünk a 9 éve tartó túlzottdeficit-eljárás alól” – áll a közleményben.
(Forrás: MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!