Át kell programozni a kkv-szektort


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A világpiactól független, ezért stabil, a helyi közösség igényeit kielégítő kkv-szektor kialakítása volna a magyar gazdaság érdeke az exportorientált, a multikat kiszolgáló kisvállalatok fejlesztése helyett. A mezőgazdaságban integrált, korszerű nagyüzemek részeként volna helye a kisebb gazdaságoknak. Az adórendszerről, a bérfelzárkóztatás szükségességéről és a munkahelymegtartó állami beavatkozásokról is kifejti véleményét Gazdag László.


A kis- és középvállalkozói szektorral kapcsolatban két problematikus logikai vonulatot látok a hazai közgazda és gazdaságpolitikai gondolkodásban:

  • A multiszektorra ráfűződő, azt kiszolgáló szerep.
  • Exportorientált fejlesztési stratégia.

A multiszektort kiszolgáló szerep, ritka kivételtől eltekintve illúzió, tekintettel a hazai kkv-szektor fejletlenségére, alultőkésítettségére. Széles Gábor, az ismert vállalkozó szerzett e téren komoly tapasztalatokat: szeretett volna hazai beszállítói kapacitást találni cégéhez, de nem talált, ezért a távol-keletről kénytelen importálni az alkatrészeket.

A másik probléma ezzel a koncepcióval az, hogy ha meg is valósulna, éppen a kkv-szektor nagy előnyéről mondanánk le: a világpiactól való függetlenség által biztosított stabilitásról! A multi, beleértve az autógyártást, a világpiacra termel, annak minden rezdülését érzékeli, továbbhárítja azonnal a beszállítói körre. Nagyon rugalmas szegmensről van szó, amely szinte pillanatok alatt országokat, kontinenseket tud váltani, ha rákényszerül. Így viszont a ráfűződő kkv beszállítói szektor válik rendkívül sebezhetővé, és mindenfajta kedvezőtlen változás első áldozatává. A multiszektor emellett előnytelen versenyre tudja kényszeríteni a beszállítói szektort, ami lenyomja ott az árakat, a béreket, kiszolgáltatottá téve ezt a szektort, az ott dolgozókat.

Az exportorientált fejlesztési stratégiával a kkv-szektorban ugyanez a baj: nagyon nehéz ezt a technológiai-technikai szintet elérniük, másrészt a világpiac rezdüléseinek való kitettség fokozott kockázati tényezőt jelent. Mindebből következik, hogy a hazai kkv-szektort célszerű mind a multiszektortól, mind az közvetlen exportszektortól távol tartani. A kkv-szektornak az exportorientációval szemben inkább az importkiváltó szerep a megfelelő. Vagyis a hazai kis-és középvállalkozás szektorának másféle stratégiai szerepet kell biztosítani: a foglalkoztatás és az alapvető cikkekkel való belső (importhelyettesítő) ellátás területén, a világpiactól való nagyfokú függetlenség kialakítása mellett.

Nagyon fontos itt hangsúlyozni, hogy a korszerű kkv nem azonos a „sufnigazdasággal”, a primitívséggel, a tradicionális „kisiparral”. A modern kkv folyamatosan fejlődik, megújítja technikai-technológiai színvonalát, de még termékszerkezetét is, rugalmasan reagálva a helyi és lokális piac rezdüléseire. A toalettpapírtól kezdve a helyi ízesítésű élelmiszereken át az alapvető szolgáltatásokig minden ide tartozik. A korszerű kkv-szektor lényege ugyanis a stabilitás preferálása a növekedés és terjeszkedés helyett. Látszólag a kapitalizmusban „mindenki” növekedésorientált, mert hogy állítólag ez a kapitalizmus lényege: a tőkefölhalmozás, az új, meg új piacok szerzése. Csakhogy ez nem igaz. A folytonos növekedésnek, terjeszkedésnek, például az exportpiacra való kilépésnek komoly kockázatai vannak. Léteznek szektorok (például az alapvető szolgáltatások), amelyekben inkább a stabilitás az érték, semmint a fokozott kockázatokat rejtő örökös terjeszkedés-növekedés. Kiszolgálni egy stabil, jól körülhatárolható vevőkört, piacot, és azt birtokolni hosszú távon, eredményesebb, kevésbé kockázatosabb lehet, mint a terjeszkedés.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az általános gazdaságfilozófia és stratégia szintjén megfogalmazott elveket mereven kellene alkalmazni. Már ma is van, és még inkább lesz a jövőben a kkv-szektornak olyan szegmense, amelyik magas hozzáadott értéktartalmú beszállításra képes a külföldi vállalatok, és főként a multik részére, vagy képes stabilan jövedelmező exporttevékenységet bonyolítani. Ezt a szegmens támogatni kell, persze nem dotációkkal, adókedvezményekkel, hanem a gazdasági környezet megfelelő alakításával, átlátható, kiszámítható szabályozással, és főként megfelelő finanszírozási (hitelezési) megoldásokkal és kondíciókkal. Csak ne legyenek ezen a téren túlzott elvárásaink, reményeink, ne ez legyen a „stratégiai fejlesztési irány”, mert komoly kudarcokat könyvelhetünk el ebben az esetben a jövőben.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

KKV-szektor az élelmiszergazdaságban

Amikor a helyi ízesítésű, helyben feldolgozott élelmiszerekről beszélünk, akkor ezt ne keverjük össze a „kis családi gazdasággal”, mert az fából vaskarika. Éppen a megfelelő méretű, tőkeellátottságú, magasfokú szakértelemmel vezetett, korszerű nagyüzem képes integrálni a saját dolgozói körében kialakítható „kisüzemi” szektort. Ilyen volt egykor, a régi rendszerben a helytelen szóval „háztájinak” nevezett, integrált árutermelő „kisüzem”. Egy termelő nagyüzem lehet csak eredményes integrátor, a közvetlen feldolgozó, vagy kereskedő szervezet nem. Ennek tulajdoni oldalát a termelésre is kiterjedő szövetkezés képezheti, amely egyáltalán nem ördögtől való, és nem valamiféle „kommunista” kolhozszerű maradvány lenne. Egy-egy ilyen nagyüzem (szövetkezet) biztosíthatná a környező térség feldolgozott élelmiszerrel való ellátását, gondoljunk a mindennapi tej-, tojás-, kenyér-, sajt, stb. szükségletre. Erre a „kis családi gazdaság” nem alkalmas. Mert nem képes a modern technikát beszerezni, kihasználni, gondoljunk csak egy traktorra, kombájnra! A jól működő, hatékony kkv-modell a mezőgazdaságban, illetve a tágabb értelemben vett élelmiszergazdaságban sem a „sufniüzem”, hanem a megfelelő módon integrált, korszerűen irányított, tőkeerős üzem, amely mögött ott áll valamilyen integrátor nagyüzem szakmai ereje és tőkéje is.

Egy-egy ilyen, ezer – négyezer hektár közötti méretű, a helyben lakók szövetkezeti tulajdonában levő, belső feldolgozó- és kereskedelmi vertikumokat megvalósító üzem adhatja a stabilitást, a biztonságot, és oldhatja meg a helyi közösség, a falu, a közeli kisváros friss, egészséges élelmiszerrel való ellátását, kiszorítva egyben a több ezer kilométeren át utaztatott import termékeket. Egy ilyen méretű üzem még mindig a kkv-szektor része egyébként, és nem a nagyvállalati szektoré. Ugyanakkor a tulajdonukba kellene adni a feldolgozó és kereskedelmi kapacitásokat.

Itt megint hangsúlyozom, hogy nem mereven alkalmazandó elvekről van szó, ha működik hatékony családi vállalkozás az élelmiszergazdaságban (s van ilyen!), akkor támogatni kell, de szintén nem dotációkkal, adókedvezményekkel, hanem megfelelő finanszírozási (hitelezési) megoldásokkal, kiszámítható szabályozással.

Az önkormányzatok gazdasági szerepvállalásának korlátai

Az előző rész záró gondolatának továbbfolytatásaként rendkívül elhibázott stratégiának tartom az önkormányzatok olyasfajta gazdasági szerepvállalását, mint ami a húsiparban most megfigyelhető (Pápa, Kapuvár, Békéscsaba, stb.). Az önkormányzat a szűkös erőforrásait ne bizonytalan, sőt, kifejezetten veszteséges gazdasági ágazatokban kösse le, úgymond munkahelymegtartás érdekében. Nem ez az önkormányzat feladata ugyanis. Ez – legföljebb – állami feladat lehet, de inkább a gazdaság belső automatizmusaira kellene bízni. A húsipari, stb., kapacitásokat a termelők szövetkezeteinek, szövetségeinek kell átadni: üzemeltessék, működtessék a saját érdekeiknek megfelelően.

Használt eszközök beszerzése

Rendkívül rossz stratégia a BKV részéről például a használt közlekedési eszközök tömeges beszerzése. Ez a „többe kerül a leves, mint a hús”, valamint az „olcsó húsnak híg a leve” jellegű közmondások megvalósulásának tipikus esete. Amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon, hiszen a beszerzési ár ugyan olcsó, de az üzemelési költségen mindez a nyereség el is úszik.

Még nagyobb gond, hogy ezáltal konzerváljuk technikai elmaradottságunkat másokhoz képest, értve ezen a környezetszennyező technológiák életben tartását is. Inkább kevesebbet kell beszerezni, de az legyen vadonatúj és korszerű!

Még egy harmadik mozzanat, amire nem helyezünk hangsúlyt: az országra nézve megalázónak tartom az ilyesfajta „beszerzést”. Ez vonatkozik a használt „bálás” ruhák tömeges importjától kezdve a tömegközlekedési eszközökön át a mezőgazdasági gépekig és használt autókig. Kellene lenni annyi büszkeségnek ebben a nemzetben, hogy nem kéri mások levetett „gönceit”, eszközeit, járműveit, legalábbis ekkora tömegben nem, mint ahogy az most megvalósul. Ugyanakkor jelentős lökést lehetne adni a hazai járműgyártás fejlesztésére, ha például a BKV vadonatúj, itthon gyártott járműveket rendelne, mert kapacitás lenne ilyen tevékenységre.

Végezetül, de nem utolsó sorban meggyőződésem, hogy az ilyen használt eszköz beszerzések esetén mindig ott a felderíthetetlen korrupció lehetősége.

Munkahelymegtartó támogatások

Rendkívül elhibázott stratégia az elavult, veszteséges munkahelyek fenntartása az adófizető polgárok pénzén, hiszen ezzel az elavult gazdaságszerkezetet konzerváljuk. Ugyanilyen hiba például a törvény által (egyébként nagyon is helyesen) kikényszerített minimálbér emelés kompenzálása hasonló célokból. Az a vállalkozás, amely nem képes kigazdálkodni az eleve rendkívül nyomott bérszínvonal nem is túlzott emelésének költségeit, jobb, ha bezárja kapuit! Inkább a hazai vállalkozásoknál, ezen belül a kkv-szektorban ösztönözni és finanszírozni kellene az innovatív ötletek felfuttatását, piacra történő bevezetését, az elavult szektorok, munkahelyek életben tartása helyett.

Hasonló a probléma a „közmunka programmal”: inkább képzésre, tovább- és átképzési programokra kellene ezt a forrást fordítani. Van olyan vélemény persze, és nem is alaptalanul, miszerint már létezik egy mentálisan és fizikálisan lecsúszott, deklasszálódott réteg, amelyik esetében bármilyen képzés szinte fizikai akadályokba ütközik. Úgy gondolom azonban, hogy az ő esetükben is meg kell próbálni a képzés valamilyen formáját, ezzel jelezve feléjük, hogy az állam, a társadalom nem mondott le róluk. Nem szabad az államnak, a társadalomnak semmilyen csoportot úgy kezelni, mint amelyik reménytelen, amelyik fölösleges. A segítő kéz az ő felemelésükre tekinthető afféle luxusnak is, ha tényleg reménytelennek tűnő esetekről van szó, de olyan luxusnak, amelyet a társadalomnak, az államnak föl kell vállalnia. Ezt tekinthetjük akár szociálpolitikának is.

Bérfelzárkóztatás

Elkerülhetetlen egy nagyarányú, több lépésben végrehajtandó, bátor bérfelzárkóztatás, amely a rendkívül rossz, és tovább romló demográfiai mutatatókra is kedvező hatással lehet. Ezt nem lehet, nem szabad a családi pótlékra, és egyéb szűkebben vett, „célzott” intézkedésekre leszűkíteni. Elhibázott koncepció a reálbér színvonal „megtartására” irányuló akarat, ugyanis a bérszínvonal annyira nyomott már hazánkban, hogy a legsúlyosabb akadálya a gazdasági kibontakozásnak.

Bérfelzárkóztatás nélkül nem lehet megállítani a népesség fogyását, valamint a magyar munkaerő tömeges kivándorlását. Nem kell félni a bérfelzárkóztatástól, nem fog egyensúlyi zavarokhoz, vagy inflációhoz vezetni, ellenkezőleg: javítani fogja az egyensúlyt a gazdaság élénkítése által, hiszen növekednek az állam adó- és járulékbevételei, a vállalkozók profitja, a megtakarítások. A devizahitelesek problémáinak is az segítene igazán, ha a bérekbe beépítenék a lakáshoz jutás költségeit, amibe beleértendő a lakáscélú hitelek törlesztésének költségei is.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai

Adórendszer

Az adórendszer a jövedelmek újraelosztásának eszköze, önmagában nem képes új jövedelmeket, többletjövedelmeket generálni. Ezt kellene megértenie a gazdaságpolitikának! Az adórendszer a már idejétmúlt keynesiánusi költségvetési politikai eszköztár része, alkalmatlan a gazdaság szabályozására. Ennek fő oka, hogy a költségvetés bevételi és kiadási oldalai politikai okokból túl merevvé váltak, a költségvetés két oldalát már nem lehet tetszés szerint változtatni a különböző csoportok erőteljes ellenállása miatt. Az adórendszer bármilyen irányú erőteljes változtatása azonnal társadalmi konfliktusokat szül, valamint súlyosan sérti a Milton Friedmani „pénzellátás egyenletességének” szigorú kritériumát. A monetáris rendszerben eszközölt nagyarányú fluktuációk okozzák a monetarista elmélet szerint a válságciklusokat, márpedig e törvény fölfedezése az „empirikus” ismeretelméleti iskola tapasztalati úton levont következtetése, és nem szimpla elméleti fikció.

Az adórendszerről, a költségvetési politikáról át kell tenni a szabályozás súlypontját a monetáris szabályozásra, amelynek viszont előfeltétele a nemzeti valuta külső és belső stabilitása.

Ugyanakkor az adózási filozófiát tekintve a jövedelmek adóztatása helyett a végső fogyasztás adóztatása a kívánatos, hiszen ezzel az egyének kezében hagyjuk a jövedelmük elköltésének szabadságát. A vagyon adóztatása csak a kifejezetten nagy vagyonok esetében célszerű, a panellakásokra kivetett adó kifejezetten igazságtalan, a szegényebb rétegeket sújtó és egyben irritáló megoldás. Jobb lenne ezt a szabályozást nem az önkormányzatokra bízni, hanem központilag szabályozni!

Az adórendszer működésénél nem az adóelvonás mértéke a lényeg, hanem hogy mire költi az állam az adóbevételeket. Ha például közalkalmazottak béremelésére költi, akkor e réteg megnövekvő jövedelme megjelenik a piacon, ebből az állam számára adó- és járulékbevételi többlet, a vállalkozók számára profittöbblet, ezenkívül a bankokban megtakarítások keletkeznek. Az állam az egyéb kiadások révén a vállalkozói szféra felé történő megrendeléseivel serkentheti a magánszektort. Igaz, ez a keynesiánusi költségvetési politikai eszköztár része, amelyet föntebb idejétmúltnak nyilvánítottam, de itt most a történelmileg kialakult, tehát ex ante adott adóelvonás mértékének változtatásáról van szó, és éppen ez a változtatás, amely már politikai ellenállásba ütközik valamely társadalmi csoportnál. Sokkal kevésbé okoz konfliktust egy kialakult, stabil adórendszer fenntartása, mint annak bármilyen irányú változtatása! A változtatástól kell tartózkodni, a kialakult adóelvonás mértékének változtatásától kell tehát tartózkodni, az viszont vizsgálható, hogy célszerűen költi-e el az állam ezt a bevételt, nincs-e lehetőség e téren a racionalizálásra, a hatékonyság javítására.

Fontossági és időbeli sorrend

Végezetül állítsunk föl egy prioritási sorrendet, mind az időbeli megvalósítás, mind a fontosság tekintetében! Első helyre teszem a bérfelzárkóztatás kérdését. Akárhogy alakítjuk az adórendszert, az egyéb feltételeket, amíg nem lesz stabil fizetőképes kereslet, addig a kkv-szektor is csak vergődni képes, függetlenül attól, hogy mekkora az adóterhelése. A bérfelzárkóztatás forrása megvan, a magyar munkavállaló messze alulfizetett a teljesítményéhez képest, ez mindig is így volt, történelmi, ex ante adottság! Ezzel szemben még mindig hat a hazai közgazda és gazdaságpolitikai gondolkodásban a „túlfogyasztás”, az „osztogatás” hamis és káros mítosza.

A használt eszközök beszerzését (mármint az önkormányzatok által), az önkormányzatok gazdasági szerepvállalását (munkahely megmentés érdekében) és a munkahelymegtartó támogatásokat törvény által kellene megtiltani, de legalábbis megnehezíteni. A munkahelymegtartó támogatások helyébe az új munkahelyet teremtő tevékenységet kell támogatásban részesíteni, de vizsgálva, hogy a magasabb hozzáadott értékű szektorban valósul-e meg? Az önkormányzatok hibásan értelmezett gazdasági szerepvállalása helyett az államnak inkább magának kell a lehetőségeket keresni, amikor a foglalkoztatás érdekében beavatkozik. A konkrét példa, a húsipari kapacitások tekintetében látni kell, hogy ezek nem elavult, nem versenyképtelen kapacitások, ezért megmentésük valóban indokolt. De nem az önkormányzatok által. Az alapanyag termelők, tehát az agrártermelők szövetségeire, szövetkezeteire, integrátoraira kellene ezeknek a kapacitásoknak a működtetését bízni, hamarosan nyereséges vállalkozások lesznek, ez szinte borítékolható.

(A szerző közgazdász, egyetemi docens.)


Kapcsolódó cikkek

2024. július 12.

Megújították a magyar-svájci kettős adóztatás elkerüléséről szóló dokumentumot

A magyar-svájci gazdasági kapcsolatok további erősítése kiemelt fontosságú mindkét fél számára – hangsúlyozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára, miután aláírta Jean-François Parozzal, a Svájci Államszövetség magyarországi nagykövetével a két ország közötti, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló, egyezmény módosító jegyzőkönyvét a Pénzügyminisztérium (PM) pénteki közleménye szerint.

2024. július 12.

NAV: elindult a dohány-kontroll

Elindult a dohány-kontroll: július elején megkezdődött a dohánylevelek betakarításának szezonja, az úgynevezett „törés”, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága kiemelt figyelmet fordít a feketekereskedelem megakadályozására – közölte a NAV pénteken.