A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Számos helyen változik 2013-as hatályba lépése előtt a kiva. A módosítások vonzóbbá teszik az új adónemet, hiszen az eddigi szakmai visszajelzések alapján nem annyira népszerű a vállalkozások körében, mint ahogy azzal előzetesen számoltak. Az RSM DTM blogbejegyzése.
Az év végéhez közeledve az új kisvállalati adónemek vonatkozásában folyik a mérlegelés, számolás, hogy kinek éri meg az új adók közül választani. A számítások közben számos kérdés merült fel, amelyek miatt a KIVA választása bizonyos esetekben hátrányt okozhatott azoknak, akik a jövő évtől ezt az adónemet kívánták választani.
Többek között kérdésként merült fel a korábbi évek elhatárolt veszteségének a felhasználhatósága, a munkahelyvédelmi akcióterv bizonyos kedvezményeiből történő kimaradás, a gyorsított értékcsökkenési leírásból fakadó hátrányok kezelése. Ezek mellett természetesen további fontos „apróságokra” is oda kell figyelni, amelyekre korábbi blogbejegyzésünkben hívtuk fel a figyelmet. Érdemes végigmenni a legutóbbi KIVA-t érintő tövénymódosításokon.
Az 5 leglényegesebb változás
A megalapozott döntéshez számos tényezőt szükséges mérlegelni, amelyhez összehasonlító kalkulátorunkkal kívánunk támogatást nyújtani.
Az RSM DTM kiva-kalkulátorát itt találja.
Amennyiben a kalkulációk során a KIVA-ba való bejelentkezés mellett döntött az adóalany, az átlépés szándékát elektronikus úton, a NAV ’T203KV számú nyomtatványán kell megtenni.
A bejegyzés szerzője Kalocsai Zsolt, az RSM DTM Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az RSM DTM Blog az Adó Online szakmai partnere.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!