Bebalzsamozott cigarettát csempésztek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Keresőkutyát megtévesztő, balzsamszerű anyaggal bekent cigarettát akart becsempészni az országba Záhonynál egy ukrán állampolgár – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense.


Dávid Zoltán elmondta, hogy a pénzügyőrök ellenőrizték az ukrán rendszámú gépkocsit és sofőrjét a határállomáson, és ekkor találtak rá az autóban az 570 ezer forint értékű dohányárura.

A dobozonként csomagolt, a dohány keresésére kiképzett kutyák szaglását megzavaró, erős illatú, balzsamszerű anyaggal bekent cigaretta az ajtókárpitok és a műszerfal mögött, valamint az üzemanyagtartályban kialakított rejtekhelyekről kerültek elő.

A pénzügyőrök a 759 doboz különféle márkájú külföldi cigarettát és a gépkocsit lefoglalták, az ukrán állampolgárt pedig költségvetési csalás miatt feljelentették.

(Forrás: MTI)

Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban –

Második, átdolgozott kiadás

A szerzők a számla és egyéb bizonylatok kiállításának, valamint az elektronikus számlázásnak az alapvető szabályait foglalják össze.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.