A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Belize lekerült pénteken az Európai Unió adóparadicsomokról összeállított, és így immár mindössze nyolc ország nevét tartalmazó feketelistájáról, Észak-Macedóniát pedig törölték az úgynevezett szürkelistáról.
Az EU-s tagállamok pénzügyminiszterei brüsszeli tanácsülésükön megállapították, hogy Belize teljesítette kötelezettségeit, és kiigazította adóügyi jogszabályait.
Emellett törölték a szürkelistáról Észak-Macedóniát, aláhúzva, hogy a számára megszabott határidő előtt végrehajtotta a szükséges reformokat.
A feketelistát 2017-ben fogadták el, erre az adóelkerülés ellen nem eléggé hatékonyan fellépő országok kerültek fel. Ebben a jegyzékben jelenleg Amerikai Szamoa, az Amerikai Virgin-szigetek, Fidzsi, Guam, Omán, Szamoa, Trinidad és Tobago, illetve Vanuatu szerepel.
A törölt államok általában átkerülnek a szürkelistára. Ez most több mint húsz olyan országot tartalmaz, amely ígéretet tett rá, hogy összhangba hozza szabályait az EU normáival.
Szankciókról egyelőre nem sikerült megállapodni, viszont a presztízsveszteség mellett a listán szereplő országok pénzügyi tranzakcióit is szigorúbban ellenőrzik.
Az uniós szakminiszteri tanácsot többen bírálják amiatt, hogy annyira fellazította az Európai Bizottság által eredetileg javasolt kritériumrendszert, hogy az EU egyetlen tagállama sem kerülhetett fel a listára.
(MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!