A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Havi 135 ezer forint összegű munkabérig 2013-ban is érvényesíthető a bérkompenzációs adókedvezmény, amelyben azok a cégek is részesülhetnek, amelyek tavaly nem hajtották végre az elvárt béremelést – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárca csütörtöki közleményében emlékeztet arra, hogy az elvárt béremelést szabályozó kormányrendelet 2012-re vonatkozott, és az adóváltozások miatti nettó keresetveszteség elkerülését célozta. 2013-ban már nincs elvárt béremelés, hiszen az idei adóváltozások csak keresetnövekedést, vagy munkáltatói köztehercsökkenést eredményezhetnek.
Ettől függetlenül a 2012-ben életre hívott, béremelések kompenzálására szolgáló szociális hozzájárulási adókedvezmény – tavalyhoz képest csökkentett mértékkel és összeghatárig – 2013-ban is érvényesíthető.
Az NGM kiemeli, hogy az igénylésre való jogosultságnak nincs külön feltétele, a kedvezményt minden munkáltató kérheti, függetlenül attól, hogy a munkáltató az elvárt béremelést 2012-ben végrehajtotta-e. Az idén alakuló cégek szintén érvényesíthetik ezt az adókedvezményt.
A kedvezmény érvényesítésekor azonban figyelni kell arra, hogy a bérkompenzációs kedvezmény a munkahelyvédelmi akcióban meghirdetett adókedvezményekkel (25 év alattiak, 55 év felettiek, szakképzettséget nem igénylő munkakörökben foglalkoztatottak, tartós munkanélküliség, illetve szülés után munkába visszatérők kedvezménye) nem vonható össze – olvasható a közleményben.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár egy csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén a versenyszférában 64 milliárd, a közszférában pedig 87 milliárd forintból valósul meg a bérkompenzáció.
(Forrás: MTI)
Mindent megtudhat a 2013-as adóváltozások alkalmazásáról január 22-én az Adómozaikon.
Bővebb információs és jelentkezés itt.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!