Cáfol a NAV: csak önellenőrzésre van mód


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az szja-bevallások helyesbítésére és önellenőrzésre van mód, nincs szó arról, hogy még mindig fogadna adóbevallásokat webes felületén a NAV – közölte a hatóság.


A NAV határozottan visszautasítja a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST eSZJA rendszerrel kapcsolatos állításait.

A papír alapon benyújtott bevallások adóhatósági feldolgozásával egyidőben a webes felületen a tervezek elfogadása minden esetben letiltásra került, így félrevezető korábbi cikkünk azon állítása, hogy a NAV-nál „lassan futottak össze az információk”. A papír alapú bevallás benyújtását követően biztosítottuk és biztosítjuk a május 22-ei határidőt követően is, hogy a magánszemélyek a tervezet adatait felhasználva helyesbítő vagy önellenőrző bevallás nyújthassanak be – írja a NAV.

Ezt a kifejezetten az adózók önellenőrzését segítő szolgáltatást állítja be a cikk a NAV „lassú reagálásának” – olvasható a hatóság lapunkhoz eljuttatott közlerményében.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a beérkezett adatszolgáltatások (bevallások) alapján készítette el a magánszemélyek adóbevallási tervezetét, amely valamennyi a munkáltatók, kifizetők által bevallott jövedelem (pl. munkaviszonyból, osztalékból stb.) összegét tartalmazta. A nem munkáltatótól vagy kifizetőtől származó 2017. évi jövedelemadatokkal a tervezet adatait ki kellett egészíteni a beküldés előtt.

A családi kedvezmény igénybevételéhez szükséges adatokat (a munkáltatói kifizetői bevallások alapján) szintén tartalmazták az adóbevallási tervezetek. Ugyanakkor amennyiben a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy egymásnak ellentmondó adatokat közöltek a NAV felé, akkor ezen adatok szerepeltetése az adóbevallási tervezetben nem történt meg. Ebben az esetben eltérhet a munkáltatói igazoláson szereplő kedvezmény összege. A tervezet helyes kitöltésében az adózókat a webes felületen megjelenő tájékoztató üzenetek segítették. Ha az adózó év közben nem érvényesítette (családi/első házas) kedvezményét úgy annak igénybevételéhez a tervezetet ki kellett egészíteni.

Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári kedvezmények kiutalásához szükséges önkéntes pénztár kiválasztására kizárólag akkor volt szükség, ha az adózó több önkéntes pénztárhoz is teljesített kedvezményre jogosító befizetést, így az adózó választásától függött melyik pénztár részére kerüljön kiutalásra a kedvezmény összege. Egy pénztárba történő befizetés esetén a NAV kitöltötte a pénztár adatait.

Annak, aki külföldi vállalkozás foglalkoztatottja volt és 1708INT bevallást nyújtott be (melyben kizárólag járulékalap szerepel) az adóhatóság figyelmeztető üzenetben hívta fel az adózó figyelmét a tervezet kiegészítésének szükségességére – emlékeztet közleményében a NAV.

[htmlbox felteteles_adomegallapitas]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).