A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A középiskolai tanulmányaikat befejező diákok után ugyanis már nem jár a családi adókedvezmény – derül ki a NAV közleményéből.
A családi kedvezményt elsősorban azok után a gyermekek után lehet igénybe venni, akikre tekintettel családi pótlékot folyósítanak. A középiskolát befejező gyermekek után azonban – a Magyar Államkincstár határozatában feltüntetett időponttól – már nem jár a családi pótlék. Az ellátásra való jogosultság megszűnésére tekintettel a gyermek után már nem lehet igénybe venni a családi kedvezményt sem.
Ha tehát a középiskolás gyermek után a tanév végétől már nem jár családi pótlék, akkor a családi kedvezményt addig érvényesítő szülő köteles a munkáltatója felé ezt jelezni, azaz a családi kedvezményről szóló adóelőleg-nyilatkozatát módosítani vagy visszavonni.
Nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy ha a gyermek felsőoktatási intézményben tanul tovább, akkor őt a hallgatói jogviszonyának kezdetétől a testvérei után járó családi kedvezmény összegének számítása során – tehát abból a szempontból, hogy a család háromgyermekesnek minősül-e – eltartottként figyelembe kell venni.
Forrás: Atecéged.hu
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!