Dohányt fogott a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint ötmillió forint értékű magyar adójegy nélküli cigarettát és vágott dohányt foglaltak le a rendőrök és a pénzügyőrök Nyíregyházán – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.


Fülöp Gergely elmondta, hogy a főkapitányság bűnügyi osztályának, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a munkatársai egy gépkocsival közlekedő társaságot igazoltattak a nyírségi nagyvárosban, s az autóban, valamint a sofőrnél tartott házkutatás során összesen 4330 doboz cigarettát és 15,5 kilogramm vágott dohányt foglaltak le.

Az őrnagy hozzátette, hogy a helyszín biztosítása közben a rendőrök igazoltattak egy a lakáshoz érkező máriapócsi férfit is, akinek a kocsijából 68 kilogramm vágott dohány került elő.

Az ügyben költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt a további vizsgálatot a NAV folytatja.

(Forrás: MTI)

Az áfa-kötelezettség keletkezésének időpontja és a teljesítés helye

Áfa kiskönyvtárunk negyedik része két kucsfontosságú területet dolgoz fel: az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontjára vonatkozó szabályokat, illetve a teljesítési hely szabályrendszerét. A kiadvány a jogszabályi rendelkezések részletes, magyarázatokkal tűzdelt ismertetésén túl számos példával segíti a jogalkalmazókat.

További információ és megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

Több száz kilogrammnyi vágott dohányt és hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök

Több száz kilogrammnyi vágott dohányt és 430 doboz magyar zárjegy nélküli cigarettát találtak a pénzügyőrök egy pécsi garázsban. Csaknem ezer üveg hamis parfümöt találtak egy Németországba tartó bolgár furgonban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén; az okozott kár majdnem 17 millió forint – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hétfőn.

2024. október 21.

Belső visszaélés-bejelentési rendszer működtetése az önkormányzati szférában

A helyi önkormányzatok, az irányításuk vagy felügyeletük alatt álló költségvetési szervek, vagy a helyi önkormányzat tulajdonában vagy tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetek, gazdasági társaságok számára fontos határidő közeleg, hiszen 2025. január 1-től ezen szervek is kötelesek belső visszaélés-bejelentési rendszert (a továbbiakban: bejelentőrendszer) létrehozni.