A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az 5 milliárd fölötti bevételű adózók adómérséklést kapnak visszamenőlegesen, a 100 és 500 millió forint közöttiek még idén elvesztik adómentességüket.
Nulla százalék marad a reklámadó mértéke a 100 millió forintot meg nem haladó adóalaprész után, az adóalap a feletti része után ugyanakkor valamennyi alanynak 5,3 százalékos adót kell fizetnie – ezt 114 igen és 50 nem szavazattal fogadta el a Ház. A változtatásokat a kormány kezdeményezte, miután az Európai Bizottság két szervezete is vizsgálni kezdte a jogszabályt.
A reklám-közzététel adóköteles megrendelése után alkalmazandó 20 százalékos adó 5 százalékra mérséklődik.
Az 5 milliárd fölötti bevételű adózók adómérséklést kapnak visszamenőlegesen, a 100 és 500 millió forint közöttiek még idén elvesztik adómentességüket. A kedvezőbb kulcsokat ugyanis az idei és tavalyi évre is alkalmazni lehet, ám az „adómértéket annak hatálybalépése napjától számítva az adóalap – napi időarányosítással megállapított – időarányos részére kell alkalmazni” – írja az indoklás. Az adómérték a jogszabály kihirdetését követő 31. napon lépne hatályba – ezen naptól kezdve tehát már 5,3 százalékos reklámadó sújtja most adómentes 100 és 500 millió forint közötti reklámbevételű cégeket is.
A Népszabadság szerint az Európai Bizottság a nulla százalékos kulcsot és az adóalap számításának tervezett módját is kifogásolta, a benyújtott javaslat mégsem tért el lényegileg a már korábban hangoztatott kormányzati tervektől.
(MTI, Adó Online)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!