Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nyilvánosságra hozták az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelettervezetet. A kormány honlapján közzétett dokumentum tengelyszámtól függően határozza meg a fizetendő infrastruktúra díjat, amelyhez a jármű környezetvédelmi besorolásától függő szorzó tartozik; a szorzat adja az útdíj mértékét.
Az útdíjról szóló törvény végszavazása várhatóan a jövő hét elején lesz az Országgyűlésben.
A végrehajtási rendelettervezet alapján a tengelyszámtól függően a gyorsforgalmi utakon a legalsó, J2 díjkategóriába tartozó gépjárművek kilométerenkénti infrastruktúra díja 49,90 forint, a középső J3 kategóriában 70,02 forint, a legfelső J4 díjkategóriában pedig 108,38 forint lesz.
A díj járműkategóriánként főúton 21,23 forinttól 36,75 forinton át a felső kategória szerinti 67,60 forintig emelkedik.
A rendelettervezetben kitérnek arra is, mekkora szorzóval kell kiszámítani az útdíjat az útdíjköteles gépjármű esetében a környezetvédelmi kategóriába sorolástól függően. A legrosszabb környezetvédelmi kategóriába sorolt járműnél a legmagasabb a szorzó, 1,2, a legalacsonyabb szorzó értéke 0,8.
A rendelettervezetről társadalmi egyeztetés indul, hatályba lépésére, akárcsak a törvény vonatkozásában ez év július elsejét szabta meg a kormány. A rendelettervezet melléklete részletesen tartalmazza azokat az utakat, illetve útszakaszokat, amelyeken útdíjat kell fizetni a megtett út után.
(Forrás: MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!