EP: Még dolgozni kell a feketelistán


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Parlament képviselői visszautalták az Európai Bizottsághoz a terrorizmus finanszírozása szempontjából kiemelt és korrupciós kockázatot jelentő, ezzel összefüggésben pénzmosásban érintett országok feketelistájára vonatkozó előterjesztést – közölte az uniós parlament sajtószolgálata.


A strasbourgi plenáris ülésén tanácskozó képviselők szerint nem egyértelmű, hogy az uniós bizottság listájára milyen kritériumok alapján kerül fel egy-egy ország, vagy kerül le onnan.

Az ülésen 393 támogató és 67 ellenszavazattal döntöttek arról, hogy az előterjesztést át kell dolgozni. 

A képviselők egyfelől hiányosnak találták a listát, amelyet véleményük szerint ki kellene egészíteni az adózási bűncselekményeket elősegítő államok és területek neveivel is. 

Mint hangsúlyozták, egy ország akkor kerülhetne fel a listára, ha egyértelmű bizonyíték van a pénzmosással és a terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos veszélyre, de ehhez az uniós bizottságnak átlátható és egyszerű módszert kell alkalmaznia.

A listán a bizottsági tervezet szerint 11 ország szerepel, köztük Afganisztán, Irak, Bosznia-Hercegovina és Szíria – derül ki az EP közleményéből. A felsorolt országok az Európai Bizottság szerint nem lépnek fel kellő eréllyel a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása ellen. 

A listára felvett államokból származó egyéneknek és jogi személyeknek a szokásosnál szigorúbb ellenőrzéseken kell átesniük, ha az unióban akarnak gazdasági tevékenységet folytatni.

 

Az unióban már létezik egy nyilvántartás arról, hogy mely EU-n kívüli országok nyújtanak elégtelen teljesítményt a pénzmosás ellen küzdelemben és a terrorizmus forrásokhoz jutásának megakadályozásában. Ez a szabályozás érvényben marad addig is, amíg a brüsszeli bizottság elkészíti és beterjeszti most visszautasított javaslatának újabb változatát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.