Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több mint három tonna, szabálytalanul felhalmozott fémhulladékot foglaltak le Budapesten és Pest megye több településén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, a kiszabott bírságok összege meghaladja a hárommillió forintot – közölte a NAV.
A pénzügyőrök a fővárosban és környékén, több településen is végeztek szúrópróbaszerű ellenőrzéseket, főként magánszemélyek ingatlanán, amelyek az ott tárolt nagy mennyiségű fémhulladék miatt váltak gyanússá.
A jogszabály alapján személyes tulajdonú ingatlanon maximum három köbméter, kizárólag a háztartásban keletkező fémhulladékot lehet tárolni.
Számos esetben találtak az engedélyezettnél nagyobb mennyiségű fémet, ezekről egyértelműen meg lehetett állapítani, hogy nem keletkezhettek a háztartásokban, hanem valószínűleg illegális tevékenységből származnak.
Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban –Második, átdolgozott kiadás |
---|
A szerzők a számla és egyéb bizonylatok kiállításának, valamint az elektronikus számlázásnak az alapvető szabályait foglalják össze. |
A szabálytalanul felhalmozott fémhulladékot minden esetben lefoglalták – írta a hatóság.
Közölték még, hogy emellett közúti ellenőrzések alkalmával is találkoztak szabálytalan fémszállítással. Fémkereskedelmi engedélyköteles anyag csak a megfelelő okmányok birtokában szállítható, ami több ellenőrzött szállítmány esetében nem állt rendelkezésre.
A szabálytalanul szállított engedélyköteles anyagokat szintén lefoglalták.
A pénzügyőrök illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt több mint három tonna fémet – többek közt vasat, rézkábelt és alumíniumforgácsot -, illetve különböző fémhulladékokat foglaltak le. Eddig több mint 3,2 millió forint bírságot szabott ki a NAV.
(Forrás: MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!