Folytatná az adócsökkentést az ÁSZ elnöke


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A személyi jövedelemadót és a járulékokat csökkentené tovább a számvevőszék elnöke, az áfacsökkentéssel azonban óvatos lenne – derül ki Domokos László Magyar Időknek adott interjújából.


Magyarország egyik komoly versenyképességi hátránya abban áll, hogy még mindig magas a munkát, a béreket terhelő adók és járulékok szintje – mondta az interjúban Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke (korábbi fideszes országgyűlési képviselő).

Domokos arról beszélt: ez az elmúlt években meghaladta az 55 százalékot, ami a legmagasabb érték volt az egész unióban. Tavaly már csökkent az elvonás, és 49 százalék alá esett, de a környező országok szintje és az EU-tagállamok átlaga is alacsonyabb ennél. Magyarországnak tehát tovább kell közelítenie a 40 százalékos értékhez, ami leginkább a személyi jövedelemadó és a járulékok mérséklésével érhető el.

 

Domokos szerint az áfa rendkívül érzékeny adónem, érdemes vele vigyázni. Mivel ez a köztehertípus jelenti a költségvetés bevételeinek egyik legnagyobb részét, ezért akár néhány százalékos csökkentés is százmilliárdos kiesést jelenthet. Az Állami Számvevőszék évek óta figyelmeztet erre a kockázatra, ezért én óvatosságot javaslok az áfacsökkentés kiterjesztése kapcsán. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy a forgalmi adó mérséklése nem feltétlenül jelenik meg a lakossági árakban, tehát az emberek nem biztos, hogy kevesebbet fizetnek a boltokban, a költségvetésen viszont könnyen lyukat üthetnek a kieső összegek – olvasható az interjúban.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.