A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kedden lépett hatályba a 2015. évi CV. törvény a természetes személyek adósságrendezéséről. A törvény lépcsőzetesen lép hatályba: idén szeptemberétől azok kérhetnek csődvédelmet, akiknek az otthonuk van veszélyben, a második ütemben, 2016 őszétől pedig minden eladósodott magánszemély, aki megfelel a jogszabályi feltételeknek.
A törvény adósságrendezési eljárást biztosít azzal a céllal, hogy a fizetési nehézségekkel küzdő magánszemélyek adóssága szabályozott keretek között rendeződjön, fizetőképességük helyreálljon.
Magáncsődvédelmet az az adós kezdeményezhet, akinek vagyona és törlesztésre fordítható jövedelme van, de az nem elég az adóssága törlesztésére. A csődvédelem kérelmezésének feltétele egyebek mellett az, hogy az adós összes tartozása 2 millió és 60 millió forint között legyen, a tartozásállománya meghaladja a vagyona értékét, de ne legyen több annak duplájánál, és legyen legalább egy olyan tartozása, amely három hónapja lejárt, mértéke pedig több mint félmillió forint.
A magáncsődtörvény nem célozza sem a többszörösen eladósodott, sem az átlagosnál jóval nagyobb vagyonú lakossági csoportok megmentését. Csődvédelem alatt az adósnak nem kell számolnia végrehajtási, zálogtárgy-kényszerértékesítési és egyéb igényérvényesítésekkel, tetemes végrehajtói költségekkel, továbbá nem kell tartania kilakoltatástól.
Új jogintézmény: a magáncsődRendezvényünkön minden részletet megtudhat |
---|
Amiről biztosan szó lesz: Előadók: Dr. Szekér Judit, Martonovics Bernadett, Dr. Auer Katalin, Dr. Farkas Anita, Dr. Gyalog Ágnes |
A magáncsőd jogintézménye bíróságon kívüli és bírósági eljárásra egyaránt lehetőséget ad.
A törvény arra ösztönzi az adóst és a hitelezőket, hogy az adósságrendezést először bírósági eljáráson kívül, rugalmasabb, kötetlenebb és költségtakarékos formában, megállapodás megkötésével kíséreljék meg. Ennek során megegyezhetnek a fizetéskönnyítő megoldásokról, a hitelszerződést átstrukturálhatják, az adós kedvezőbb fizetési ütemezést kaphat, mentesülhet a késedelmi kamat megfizetése alól, sőt részbeni tartozáselengedésben is részesülhet.
Bíróságon kívüli sikertelen egyezkedés esetén indul meg a bírósági adósságrendezési eljárás. Ebben az esetben az adós mellé kirendelt, a Családi Csődvédelmi Szolgálat által kijelölt úgynevezett fizetésképtelenségi szakértő, a családi vagyonfelügyelő látja el az adós gazdálkodásának felügyeletét, támogatja őt az eljárási kötelezettségei és jogai gyakorlásában. A vagyonfelügyelők feladatai között van a bírósági döntéshozatal előkészítése is, továbbá a magáncsődegyezség előkészítése, az egyezségkötési eljárás lebonyolítása és az értékesítési bevétel hitelezők közötti felosztása.
Ha az adós az ötéves adósságtörlesztési időszak alatt fegyelmezetten törleszt – és ha a hitelezők hozzájutottak a meghatározott minimális megtérüléshez -, a bíróság mentesítheti őt a fennmaradó adósságai megfizetése alól.
A törvény lépcsőzetesen lép hatályba: idén szeptemberétől azok kérhetnek csődvédelmet, akiknek az otthonuk van veszélyben, a második ütemben, 2016 őszétől pedig minden eladósodott magánszemély, aki megfelel a jogszabályi feltételeknek.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!