Így juthat cége adókedvezményhez


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kevés adminisztrációval jelentős társaságiadó-kedvezményt kaphatnak július elsejétől azok a cégek, amelyek hivatásos és amatőr sportszervezeteket támogatnak. Az állam öt látványsportot hozna helyzetbe: a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot. A szakértő szerint a cégeknek érdemes előre megegyezniük a sportszervezetekkel a támogatásokról, nehogy hoppon maradjanak.

Az állam azzal kedveskedik a hazai labdarúgást, kézi-, kosár és vízilabdát, valamint jégkorongot működtető sportszervezeteknek, hogy társasági adókedvezménnyel ösztönzi támogatásukat. Ha tehát egy nyereséges cég szívesen áldoz ezekre a sportokra, akkor kevesebb társasági adót kell befizetnie, ami komoly motiváló erő lehet. Főleg hogy nemcsak az adóalapot, hanem az adót is csökkenti a támogatás összege, s várhatóan az adminisztráció sem lesz bonyolult. Néhány dologra azért érdemes figyelniük a vállalkozóknak.

Mikor adhat támogatást a cég?

Mielőtt a vállalkozás megállapodna a támogatás átutalásáról, arról győződjön meg, hogy a sportszervezet honlapján közzétette-e a jóváhagyott sportfejlesztési programját, és megkapta-e a sportigazgatási szervtől vagy az országos sportági szakszövetségtől a „támogatási igazolást” – hívta fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers szakértője, Deák László.

Enélkül ugyanis nem lehet neki a társasági adókedvezmény igénybevétele céljából támogatást adni. A támogatást a vállalkozásnak csak a támogatási igazolás kézhezvételét követően kell teljesíteni.

A sportszervezet akkor kaphatja meg az igazolást, ha a benyújtott sportfejlesztési programja (amiben tételesen meg kell adnia, milyen fejlesztéseket tervez, illetve milyen támogatásokra tartana igényt) pozitív elbírálásban részesült. Ez jogosítja fel a sportszervezeteket arra, hogy a vállalkozásokkal leszerződjenek a támogatásokra.

Folytatás az FN.hu-n.

Forrás: FN.hu


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.