Jöhet a vasárnapi zárva tartás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány támogatja az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozására vonatkozó kezdeményezést – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.


Egy kérdésre válaszolva a miniszter közölte: mivel a jogszabály végleges formája még nem ismert, hiszen azt még nem fogadta el a törvényhozás, ezért egyelőre az intézkedés várható hatására vonatkozó számokat sem lehetett véglegesíteni.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyik szakszervezet korábbi közlése szerint a kereskedelemben jelenleg is munkaerőhiány van.

(Forrás: MTI)

Az új Ptk. és az Mt. együttes alkalmazása

2014. december 16.

Dr. Berke Gyula, Dr. Pál Lajos, Tálné Dr. Molnár Erika

Ízelító a tematikából:

Megtámadhatóság és semmisség, több alanyú munkaviszonyok, a sérelemdíj és a munkajogi kárfelelősségi szabályok, általános szerződési feltételek szabályainak alkalmazása a munkajogban

Bővebb információ és jelentkezés >>


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

PwC: a CSRD feladja a leckét a vállalatoknak

Bár a cégek többsége (63%-a) bizakodó azzal kapcsolatban, hogy felkészült lesz az EU kötelező vállalati fenntarthatósági jelentéstételről szóló irányelve, a CSRD-követelmények teljesítésére, de sokan még nem igazán tudják, hogyan – derül ki a PwC első alkalommal elkészített Global CSRD Survey kutatásából.