A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A közfoglalkoztatásban dolgozóknak segítene továbblépni egy új szövetkezet.
A nemrég alakult Munkahelyteremtő Szociális Szövetkezetek Szövetsége (Muszosz) a közfoglalkoztatásban dolgozóknak szeretne segíteni abban, hogy kiléphessenek a nyílt munkaerőpiacra – mondta el a szövetség elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Tóth Attila közölte, ha a szociális szövetkezet jól működik, akkor nincs többé szükség az adott településen közfoglalkoztatottakra, mert a szövetkezet önfenntartóvá, a település pedig önellátóvá válhat.
Arról is beszélt, hogy tapasztalataik szerint a munka mentálisan is megváltoztathatja az embereket. Ott, ahol korábban nagy volt a munkanélküliség, de elindult a közfoglalkoztatás, majd szociális szövetkezet jött létre, csökkent a gyógyszerfogyasztás, a gyerekek hiányzása az iskolából, valamint a bűnözés is – mondta.
(MTI)
Munkajogi kiskönyvtár csomag |
---|
Rendelje meg a Munkajogi kiskönyvtár sorozat 8-11. köteteit csomagban akciósan 8100 Ft + áfa áron!
Személyes adatok kezelése a munkaviszonyban A munkaviszony létesítése Bérszámfejtés a gyakorlatban |
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!