Közeleg a külföldi áfa visszaigénylésének határideje


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sokan talán nem is tudják, hogy a külföldön felszámított áfa rengeteg esetben visszaigényelhető, pedig ezzel akár komoly összegeket is visszaforgathatnak a vállalkozásukba. Gyányi Tamás adószakértő, a WTS Klient senior partnere figyelmeztet ugyanakkor: aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, az igyekezzen, mert a tavalyi számlákra már csak szeptember 30-ig lehet visszaigényelni az áfát, utólag a kérelem nem pótolható.

Nem ritka eset, hogy egy hazai vállalkozó a külföldön igénybe vett szolgáltatásokról, illetve a külföldön vásárolt termékekről nem áfamentes számlát kap, hanem olyat, amelyen helyi áfát számítanak fel. Ez lehet például egy üzleti út szállásköltsége, taxiköltség vagy akár egy szerszámvásárlás számlája is. Az ilyen számlák adóösszegének visszaigénylését vagy levonását ugyan nem kérhetjük a havonta vagy negyedévente benyújtott magyar áfabevallásunkban, az összeg azonban mégsem egy elveszett költség.

A külföldi áfa visszaigénylését ugyanis évente egy alkalommal kérelmezni lehet, amennyiben a külföldön megvásárolt termék beszerzése, szolgáltatás igénybevétele a társaság gazdasági tevékenységéhez kapcsolható. Pontosabban szólva olyan mértékben, amilyen mértékben a vásárolt terméket, illetve igénybe vett szolgáltatást az adóköteles gazdasági tevékenységünkhöz használjuk fel.

A külföldön felszámított áfa kérelmezésének határideje szeptember 30-a, az ezután benyújtott kérelmeket az adóhatóság automatikusan elutasítja. Jó tudni, hogy nem szükséges minden évben kivárni a szeptember végét: a kérelem korábban is beadható, de egy kérelemnek legalább három havi időszakot le kell fednie. Az éves kérelemben a visszatérítési összeg nem lehet kevesebb 50 eurónál, a három hónapos kérelem esetében ez a határ 400 euró.

„A külföldi áfavisszatérítés alapvető feltétele, hogy az adóalanynak a visszatérítési időszakban a visszatérítés helye szerinti tagállamban ne legyen székhelye vagy olyan állandó telephelye, ahonnan gazdasági ügyletek lebonyolítására került sor, és az ügylet sem minősülhet a visszatérítés helye szerinti tagállam területén teljesítettnek. Fontos ugyanakkor, hogy nem minden országban kiállított számla áfája igényelhető vissza” – hívja fel a figyelmet Gyányi Tamás.

A magyar adóalanyok az Európai Unió tagállamai mellett viszonossági alapon Norvégia, Svájc, Liechtenstein, Szerbia, Törökország és a brexitet követően az Egyesült Királyság esetében kérhetik a helyi adó visszatérítését. Szerencsére nem kell minden egyes országban külön-külön kérelmezni az ott felszámított adó visszatéríttetését; az Európai Unió összes országával kapcsolatos kérelmeket az úgynevezett ELEKÁFA nyomtatványon szükséges a NAV felé benyújtani, azonban országonként külön-külön lapon. A NAV az egyes kérelmeket továbbítja az adott országok adóhatóságai felé, akik majd döntenek az áfa visszatérítéséről.

A számlákat nem kell minden esetben csatolni a kérelemhez, de a számlázott tételek tartalmát jelölni kell a nyomtatványon. Amennyiben a számlákra vagy egyéb információkra szükség lenne az eljárás folyamán, azt a külföldi adóhatóság közvetlenül a kérelmezőtől kéri majd be. A külföldi adóhatóságnak alapesetben négy hónap áll rendelkezésére, hogy a kérelmet elbírálja és döntést hozzon. A hiánypótlásra nyitva álló határidő egy hónap, mely jellemzően nem hosszabbítható meg. Az adóhatóság két alkalommal kérhet kiegészítő dokumentumokat és információkat, ebben az esetben a kérelem adóhatósághoz történő beérkezésétől számított nyolc hónapon belül döntenie kell a kérelemről. Az elfogadott összeg kérelmező részére történő kiutalására tíz munkanap áll rendelkezésre.

„A Norvégiából, Svájcból, Liechtensteinből, Szerbiából, Törökországból és az Egyesült Királyságból történő visszaigénylés esetén a visszatérítési kérelmet közvetlenül az adott ország illetékes adóhatóságához szükséges benyújtani az ottani szabályok szerint, illetve ezeknél az országoknál a határidők is eltérhetnek a szeptember 30-ai dátumtól” – teszi hozzá az adószakértő.


Kapcsolódó cikkek

2020. április 6.

12 tipp hogyan spórolhat áfát szabályosan

Minden cég keresi a lehetőségeket, főként bizonytalan gazdasági környezetben, hogyan javíthatja likviditását. Erre több lehetőség kínálkozik az áfa terén is, amely akár most, akár később segítséget nyújthat a gazdálkodóknak a cash-flow helyzetük stabilizálására.
2021. június 3.

A távértékesítés új szabályai – fontos változások a forgalmi adózásban

2021. július 1-jétől gyökeres változások lesznek a távértékesítés, valamint az online kereskedelem áfa-szabályozásában. Az új rendszer egyszerűsítést és kevesebb adminisztrációs terhet hoz a külföldi piacokra eddig a bonyolult szabályrendszer miatt belépni nem kívánó vállalkozások számára, valamint egységesen rendezi online felület közbeiktatásával történő értékesítéseket is. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor kellemetlen meglepetések érhetik azokat, akik megszokták, hogy olcsón rendelnek apróságokat távoli országokból.
2022. március 23.

A közösségi finanszírozás adózási buktatói

A start-up vállalkozások esetében egyre inkább bevált forrásszerzési mód a különböző platformok (így például Indiegogo, Kickstarter és Patreon) által kínált crowfunding, vagy „közösségi finanszírozás” igénybevétele. Ezzel a módszerrel amellett, hogy a vállalkozás a termékét vagy szolgáltatását bemutatva felméri annak piaci igényét, az érdeklődőktől tőkét is bevonhat, hogy elképzelését megvalósítsa. Arra azonban a vállalkozók ritkán gondolnak, hogy az ilyen crowfundingnak lehetnek, sőt sokszor vannak adózási következményei…