Lekapcsolták a dunántúli számlagyárat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Építőipari cégeknek gyártottak valótlan bizonylatokat; a kár kétmilliárd forint.

Országszerte 42 helyszínen tartott házkutatást egyszerre a NAV, az akcióban egy számlagyárat számoltak fel, amely a gyanú szerint kétmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek- közölte a szervezet.

Tájékoztatásuk szerint a dunántúli bűnszervezet többszintű, valótlan tartalmú számlákat kiállító céghálót hozott létre. Jutalék fejében építőipari vállalkozásoknak gyártottak valótlan bizonylatokat, amelyekkel megbízóik csökkentették áfájukat.

A NAV nyomozói országszerte 42 helyszínen kutattak, több mint négymilliárd forint értékben foglaltak le ingatlanokat, bankszámlákat, hajókat, ékszereket, órákat és nagy értékű kerékpárokat.

Az akcióban 19 embert hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hetet őrizetbe vettek, majd a Tatabányai Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat. Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. december 8.

Drónokkal csempészett cigarettát foglalt le a NAV

Drónokkal csempészett cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Kölcsén – közölte a vámhivatal pénteken.

2023. december 8.

Vagyonfelosztás a tagok között kényszertörlési eljárásban

A kényszertörlési eljárás során sarkalatos pont, hogy az érintett céggel szemben követelés bejelentésére sor kerül-e, illetve a társaságnak van-e fellelhető vagyona. Most adójogi szempontból vizsgáljuk a lehetőségeket.