Lili kutya százmillió forintos fogása


Százmillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés udvarának melléképületében.

Előzetes bűnügyi információk alapján egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülés ingatlanját vizsgálták át az egyenruhások november végén. A padlást, a pincét, de még a gazdasági épületeket is alaposan átnézték a pénzügyőrök, akiknek Lili, a NAV Bevetési Igazgatósága cigaretta- és bankjegykereső kutyája volt a segítségükre.

A baromfiudvar melletti zegzugos épületben, az egyik lelakatolt ajtó mögött több mint 46 ezer doboz adózatlan cigaretta volt elrejtve. A házban élő férfi azt mondta, hogy a kamrát kölcsönadta az egyik ismerősének, csak azt nem tudta, hogy milyen célból.

A pénzügyőrök a falusi ház sufnijában talált, mintegy 100 millió forint értékű csempészcigarettát lefoglalták. Jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás miatt eljárást indítottak. A jogsértés elkövetője akár százmillió forint bírsággal is számolhat.

Lili kutya beszerzéséhez az Európai Unió CCEI programja nyújtott pénzügyi támogatást.

Forrás: EconomX


Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

Csoportos társaságiadó-alany veszteségének leírása

„X” és „Y” társaság 2020 óta csoportos társaságiadó-alanyként működnek. A 2021–2023-as adóévekben a csoport tagjainak adóalapja negatív volt, tehát csoportszintű veszteség keletkezett. Az „X” és „Y” társaságok tulajdonosi háttere 2024-ben megváltozott, felvásárolta őket „Z” társaság. A „Z” társasággal mint a szavazati jogok 100 százalékát gyakorló adózóval mindként cég kapcsolt vállalkozási viszonyban áll, sőt, a feltételek ahhoz is adottak, hogy „Z” társaság 2025-től csatlakozzon a csoportos társaságiadó-alanyhoz. Kérdésként merült fel, hogy ha „Z” társaság belép a csoportba, akkor a belépését megelőzően keletkezett, még fel nem használt csoportszintű veszteség leírására ő is jogosult lesz-e.