A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Plázákban, bevásárlóközpontokban is lehet trafikot nyitni, ha az kültérről, korlátozás nélkül, ünnepnapokon is megközelíthető – közölte Légrádi Petra, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője pénteken.
Az MTI annak kapcsán kereste meg a társaságot, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a pályázati kiírás e heti kiegészítésében a dohánybolt új értelmezésével kizárták a bevásárlóközpontokat a dohánytermékek értékesítéséből, miután feltételként szabták, hogy az csak szabad tér felől megközelíthető üzlet lehet. Légrádi Petra hangsúlyozta: a kiíró nem szűkítette a lehetőségeket, hanem a lehető legtágabb értelmezését adta a törvény keretei között a pályázók által sorozatban feltett kérdésekre. Azokra, hogy mikor felel meg a leendő trafik annak a jogszabályi feltételnek, miszerint a nemzeti dohányboltot „önálló, más üzlettől elkülönült üzlethelyiségben” kell megnyitni.
A kommunikációs vezető kiemelte: az elfogadott törvény egyértelműen önálló, más üzlettől elkülönült dohányboltot szab meg feltételül, és ezen nincs mód változtatni.
Az is nyilvánvaló, hogy például egy pláza sétáló utcájáról elérhető üzlethelyiség nehezen értelmezhető önálló boltnak,mert ha azt ilyennek lehetne értelmezni, akkor – szélsőséges esetben – bárki bárhol leválaszthatna egy helyiséget, és máris kijelölhetné azt nemzeti dohányboltnak. Ez pedig ellentétes mind a törvény betűjével, mind pedig annak szellemével – mutatott rá Légrádi Petra. A kiírás kiegészítése szerint kültérnek minősül az olyan sétáló udvar, melynek kapuja – ünnepnapokon is – 0-24 órán keresztül nyitott, és bárki számára megközelíthető.
A kommunikációs vezető felhívja a figyelmet, hogy a kiírásban semmiféle új feltételt nem szabott a kiíró a dohányboltok elhelyezkedésével kapcsolatban, pusztán iránymutató jellegű értelmezést adott a hatályos törvényi rendelkezéseknek, annak érdekében, hogy minél szélesebb körben megnyissa az utat a pályázatok, és a lehető dohányboltok előtt.
A kormány hétfőn, a parlamentnek benyújtott törvényjavaslata szerint a nemzeti dohányboltok szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnának, és akár már májusban megkezdhetnék az árusítást. A benyújtást követően a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. február 22-ig meghosszabbította a dohánytermékek kiskereskedelmi koncessziós pályázatának beadási határidejét, és kiegészítette a kiírást a jogszabályi módosítások lehetősége miatt; a már benyújtott dokumentumokat kiegészíthetik a pályázók.
(Forrás: MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!