A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A lakás- és a cascobiztosítás után fizetendő adó mégsem sávos. A nagy cégek így többet fizetnek, ami élénkíti a versenyt – írja a biztositas.hu.
Azzal, hogy a parlament hétfőn differenciálttá tette a biztosítási adót, a kisebb biztosítók alacsonyabb díjért tudják kínálni termékeiket, így torzul a piac – közölte a biztositas.hu internetes alkusz kedden az MTI-vel.
A nemzetgazdasági miniszter által a végszavazás előtt beterjesztett, majd elfogadott módosítás szerint a lakás- és casco biztosítások után fizetendő 10, illetve 15 százalékos adót mégsem egységesen kell megfizetniük a biztosítóknak, a kisebb cégek kevesebbet fizetnek – írja a biztositas.hu
Amelyik cégnél az adóztatott díjbevétel 1 milliárd forint alatt marad, annak az adó negyedét, amelyiknek pedig 1 és 8 milliárd közé esik, annak a felét kell megfizetnie. Az a biztosító, amelynek az adóztatott biztosításokból a 8 milliárd forintot meghaladja a díjbevétele, annak a teljes összeg után kell adóznia. Az előző változat még sávos adózást írt elő, vagyis a nagyobb biztosítóknak is járt 8 milliárd forint díjbevételig a kedvezmény.
A biztositas.hu előrejelzése szerint a kisebb biztosítók – a méltányosabb adózás miatt – olcsóbban tudják adni a termékeiket, amelyre a nagyobb biztosítóknak reagálniuk kell, tehát újabb verseny indulhat a szektorban.
Az elfogadott adótörvényekről mindent megtudhat itt.
(Forrás: MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!