A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A járulékok mértéke nem változott, de mivel a kiindulási alapként szolgáló minimálbér és garantált bérminimum nőtt, a fizetendő minimális járulékok összege is emelkedett. Február 12-ig így többet kell fizetniük a főállású egyéni- és társas vállalkozóknak és néhány kisadózónak is. Ugyanígy emelkedett a szakképzési hozzájárulás összege.
A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 390/2012. (XII. 20.) Korm. rendelet szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) 2013. január 1-jétől
A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma 2013. január 1-jétől
Az 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 27.§-a szerint a biztosított társas vállalkozó 10% nyugdíjjárulékot, valamint összesen 8,5% egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot fizet a társas vállalkozástól személyes közreműködésére tekintettel megszerzett járulékalapot képező jövedelem alapulvételével. A társas vállalkozóként biztosított ügyvezetőkre ugyanezen szabályok vonatkoznak. Ők főfoglalkozású társas vállalkozók.
A nyugdíjjárulék alapja havonta legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapja havonta legalább a minimálbér másfélszerese.
Minimálbér, a biztosított egyéni és társas vállalkozó járulékfizetéséről szóló rendelkezések alkalmazásában a tárgyhónap első napján, a teljes munkaidőre érvényes garantált bérminimum havi összege, ha az egyéni vállalkozó személyesen végzett főtevékenysége vagy a társas vállalkozó főtevékenysége legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igényel.
Nagyon-nagyon ritka eset, hogy a vállalkozásban végzett munka ne igényelne legalább középfokú képzettséget. Ilyenkor, valamint az ügyvezetőként biztosított társas vállalkozónál a minimum-járulékot a minimálbér alapján kell meghatározni.
A biztosított egyéni vállalkozó 10% nyugdíjjárulékot, valamint összesen 8,5% egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot fizet a vállalkozói jövedelem szerinti adózás esetén a vállalkozói kivét, átalányadózás esetén pedig az átalányban megállapított jövedelem után. A nyugdíjjárulék alapja havonta legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapja havonta legalább a minimálbér másfélszerese
A 2011. évi CLVI. törvény 457. §-a értelmében,
a tagjával fennálló adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyára tekintettel havonta terhelő szociális hozzájárulási adó alapja, legalább a minimálbér 112,5 százaléka.
Az adó alapja legalább az adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszony fennállása minden napjára számítva a minimálbér 112,5 százalékának harmincad része, ha a jogviszony nem áll fenn a hónap minden napján. Az adó mértéke 27%.
Az egyéni vállalkozót saját maga után havonta terhelő szociális hozzájárulási adó alapja legalább a minimálbér 112,5 százaléka. Az adó alapja az egyéni vállalkozói jogállás fennállása minden napjára számítva legalább a minimálbér 112,5 százalékának harmincad része, ha a természetes személy e jogállással nem rendelkezik a hónap minden napján.
Az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó főállású egyéni vállalkozókra, ugyanezek a szabályok vonatkoznak.
A KATA rendszerében a kisadózó vállalkozókra viszont mindezek nem vonatkoznak. Abban az esetben azonban, ha egy kisadózóként bejelentett személy egyidejűleg társas vállalkozóként vagy egyéni vállalkozóként máshol is biztosított, akkor nem alkalmazhatók a Tbj.-nek a „többes jogviszonyban” álló vállalkozókra vonatkozó előírásai (lásd Tbj. 31. §-t).
Tehát például, ha egy kisadózó egyéni vállalkozó egy kft tagjaként ügyvezető is, akkor ez utóbbi jogviszonyában fizetnie kell a kötelezően előírt minimum-járulékokat és adókat, mert nem beszélhetünk többes jogviszonyról. (A NAV tájékoztató úgy fogalmaz, hogy a kisadózók – e minőségükben – nem tartoznak a Tbj. hatálya alá. Ezt valamelyik törvénybe bele kellett volna írni!)
Lássuk a számokat!
Sorszám | Meegnevezés | Minimálbér (pl.: ügyvezető) |
Garantált bérminimum (szem. közreműködés) |
1. | kiindulási alap | 98.000 | 114.000 |
2. | nyugdíjjárulék alapja | 98.000 | 114.000 |
3. | nyugdíjjárulék összege 2.sor * 0,1 |
9.800 | 11.400 |
4. | egbizt. járulékok alapja 1.sor * 1,5 |
147.000 | 171.000 |
5. | természetbeni egbizt. j. 4.sor * 0,04 |
5.880 | 6.840 |
6. | pénzbeli egbizt. járulék 4.sor * 0,03 |
4.410 | 5.130 |
7. | munkaerő-piaci járulék 4.sor * 0,015 |
2.205 | 2.565 |
8. | összes egbizt. járulék 5+6+7 |
12.495 | 14.535 |
9. | szociális hozzájár. adó alapja 1.sor * 1,125 |
110.250 | 128.250 |
10. | szociális hozzájár. adó 9.sor * 0,27 |
29.768 | 34.628 |
11. | összes minimális közteher |
52.063 | 60.563 |
A járulékok mértéke ugyan 2012-ről 2013-ra nem változott, de mivel a kiindulási alapként szolgáló minimálbér 5,38%-kal, a garantált bérminimum pedig 5,56%-kal emelkedett, ez a járulékok ugyanilyen összegű növekedését vonta maga után. Például a garantált bérminimum után fizetők 2012-ben havi 57.375 forintot fizettek, de 2013-ban már havi 60.563 forint a kötelezettség.A szakképzési hozzájárulásról se feledkezzünk meg, ami újabb 1,5%! A társas vállalkozók legnagyobb részénél ezt is be kell fizetni. Nem kötelezett a szakképzési hozzájárulás megfizetésére az egyéni vállalkozó a szociális hozzájárulási adóalapja után, ide nem értve az általa foglalkoztatottra tekintettel őt terhelő szociális hozzájárulási adó alapját.
Ugyanígy nem kötelezett az egyéni cég, végrehajtó iroda, szabadalmi ügyvivő iroda, ügyvédi iroda, közjegyzői iroda, a tevékenységében a személyesen közreműködő tag szociális hozzájárulási adóalapja után, ide nem értve az általa foglalkoztatottra tekintettel őt terhelő szociális hozzájárulási adó alapját.
A NAV honlapjáról letölthetők a minálbér és a járulékmértékek változásait összefoglaló táblázatok és az ehhez kapcsolaódó tájékoztató füzet.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!