A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idegenforgalmi adó SZÉP-kártyával történő fizetésének lehetőségét is vizsgálja a kormány.
A kormány áttekinti a Széchenyi Pihenőkártya Kártya (SZÉP-kártya) rendszerének eddigi tapasztalatait, az év során beérkezett módosítási javaslatokat, ezek mérlegelését követően pedig előkészíti a kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítását – közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter egy képviselői kérdésre adott írásbeli válaszában.
Az Országgyűlés honlapján közzétett levél szerint a módosítás részeként az idegenforgalmi adó SZÉP-kártyával történő fizetésének lehetőségét is megvizsgálja a kormány.
Április végéig már mintegy 555 ezren igényeltek SZÉP-kártyát, 530 ezer munkavállaló pedig már kézhez is kapta. Csaknem 15 ezer munkáltató adta dolgozóinak ezt a juttatást. A három kibocsátó vállalat pedig mintegy 23 ezer elfogadóhellyel rendelkezett. A kártyákra a munkavállalók több mint 28 milliárd forintot töltöttek fel – írta a miniszter.
(Forrás: MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!