Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Fidesz szerint akár adójogi szabályokat is módosítani kell, hogy ösztönözzék a nyugdíjasok munkavállalását a hiányszakmákban – mondta Tuzson Bence kedden Budapesten az Országgyűlésben napirend előtt.
A nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője közölte: olyan ösztönző rendszert kell Magyarországon kidolgozni, amely miatt a nyugdíjasoknak érdemes lesz – főleg a hiányszakmákban – a munka területére visszatérni.
Tuzson Bence azt mondta, évekkel ezelőtt még az jelentette a problémát, hogy a fiatalok bizonyos munkaköröket nem tudnak betölteni a nyugdíjasok miatt, most viszont pont fordított a helyzet: vannak olyan hiányszakmák, ahol szükség van a nyugdíjasok munkavállalására is.
(Forrás: MTI)
Az új Ptk. és az Mt. együttes alkalmazása |
---|
Dr. Berke Gyula, Dr. Pál Lajos, Tálné Dr. Molnár Erika Ízelító a tematikából: Megtámadhatóság és semmisség, több alanyú munkaviszonyok, a sérelemdíj és a munkajogi kárfelelősségi szabályok, általános szerződési feltételek szabályainak alkalmazása a munkajogban |
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!