A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Olajbáró akcióban félmilliárd forint értékű cigarettát foglalt le a NAV.
Több mint félmilliárd forint értékű, feltehetően csempészett cigarettát találtak a NAV nyomozói Nyíregyházán és a Hajdú-Bihar megyei Váncsodon – közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense. Jánvári-Stefán Regina százados elmondta, hogy az úgynevezett Olajbáró ellenőrzési akció közben találtak rá a pénzügyőrök a nagy mennyiségű, adójegy nélküli cigarettára.
Egy nyíregyházi raktárba az erős dohányszag miatt nyitottak be a nyomozók, ott egy cigarettával „roskadásig” megpakolt kamion parkolt, továbbá 24 kilogramm vágott dohány is előkerült.
A sajtóreferens megjegyezte: az sem kizárt, hogy a raktárban korábban illegális cigarettagyártó üzem működött. Hozzátette, hogy a szóban forgó kamion már egy másik ügyben is a pénzügyőrök elé került, abban a rendőrök egy 350 ezer dobozos cigarettaszállítmányt találtak.
Az akció közben Váncsod belterületén egy száguldó autó is gyanús lett a pénzügyőröknek, a sofőr a járművel menekülni próbált az ellenőrzés elől, de később a rendőrök feltartóztatták. A kocsiban több száz karton adózatlan cigaretta volt.
(Forrás: MTI)
Kiskönyvtár az áfáról 3. rész: Áfalevonás és áfa-visszaigénylés |
---|
Gyakorlati példákon keresztül bemutatjuk az adólevonási jog természetét, szabályait, az adólevonás általános és különös feltételeit, kitérve a speciális termék- és szolgáltatáskörökre. Ismertetjük az adólevonás tárgyi feltételeit, valamint az áfa-visszaigénylés jelenleg hatályos rendszerét. |
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!