Nőtt a gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A GDP-növekedéshez a feldolgozóipar járult hozzá leginkább.


A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez mérten 0,9 százalékkal emelkedett a bruttó hazai termék volumene a második negyedévben.

Az éves adatokat tekintve a növekedéshez a legnagyobb mértékben a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá.

 

A GDP volumene az első félévben 3,7 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. 

Elemzők a második negyedévre 3,6 százalékos bővülést vártak.

Az adatok ismertetésekor Szőkéné Boros Zsuzsanna, a KSH főosztályvezetője elmondta: a második negyedéves GDP adatot befolyásolta az ipari termelés kisebb mértékű növekedése, valamint, hogy visszaesett a mezőgazdaság termelése az előző év azonos időszakához képest.

(MTI)

A múlt év negyedik negyedévében 3,2, a 2015-ös év egészében 2,9 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék  az előző év azonos időszakával összehasonlítva – erősítette meg a részletes adatok alapján második becslésében kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közölték, az előző negyedévhez képes 1,0 százalékkal nőtt a GDP, amivel harmadik éve töretlen a gazdasági növekedés.

2015-ben a feldolgozóiparban a hozzáadott érték 7,1 százalékkal nőtt az előző évi 7,0 százalékos emelkedés után. Az építőipar teljesítménye 2,9 százalékkal haladta meg az előző évit, amikor 12,3 százalékkal szárnyalt. A szolgáltatások 2,8 százalékos növekedése éppen kétszerese volt a 2014-es 1,4 százaléknak. A kereskedelmi, vendéglátó és szálláshely szolgáltatások a gépjármű szervizeléssel együtt 5,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi magas bázist, amikor 4,3 százalékkal emelkedtek a 2013-as szintről. A szállítás, raktározás terén 1,7, az infokommunikációs szektorban 2,9 százalékos volt a tavalyi növekedés.

A mezőgazdaság teljesítménye 12,9 százalékkal visszaesett az előző évihez képest, amikor viszont kiugró, 13,9 százalékos növekedést ért el. Az ipar 1,4, a szolgáltatások 1,5 százalékkal járultak hozzá a GDP tavalyi növekedéséhez, míg a mezőgazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal fékezte.

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

A fogyasztási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 2,6 százalékkal múlta felül az előző évit, ám a lakosság vásárolt fogyasztása 3,1 százalékkal nőtt az előző évi 1,8 százalékos ütemet követően. A társadalmi juttatások szerény, 0,5 százalékos mértékben emelkedtek, és a közösségi fogyasztás is mérsékelten, 0,6 százalékkal bővült. A bruttó felhalmozás 1,9, ezen belül a beruházások 0,5 százalékkal emelkedtek. 

(MTI)

A második negyedévben 2,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adat 2,5 százalékos éves növekedést mutat, míg az előző negyedévhez viszonyítva 0,5 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye – jelentette pénteken a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adatok megerősítik az augusztus 14-én közölt első becslést.

A gazdasági növekedés üteme az első negyedévhez képest éves összevetésben 3,5 százalékról, negyedéves alapon 0,7 százalékról lassult. Az első félévet tekintve 3,1 százalék volt a gazdaság növekedése az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A feldolgozóiparban és az építőiparban a hozzáadott érték éves növekedése az első negyedévi 8,2 és 9,5 százalékról 7,0, illetve 6,5 százalékra mérséklődött. Ezek eredőjeként az ipar egészét tekintve 7,8 százalékról 6,1 százalékra lassult a növekedés. A feldolgozóiparon belül a járműgyártás, illetve a hozzá kapcsolódó beszállító ágazatok teljesítménye nőtt jelentősen.

A mezőgazdaság teljesítményének második negyedévi 16,8 százalékos csökkenése nagyobb az első negyedévi 8,9 százaléknál. A szolgáltatásokban a hozzáadott érték növekedése viszont az előző negyedévi 2,3 százalékról 2,4 százalékra gyorsult, bár ezzel is elmaradt az átlagtól.

A GDP második negyedévi, 2,7 százalékos bővüléséhez az ipar 1,4, az építőipar 0,2, a szolgáltatások 1,3 százalékponttal járultak hozzá. A mezőgazdaság 0,6 százalékponttal visszahúzta a GDP növekedését.

Kiskönyvtár az áfáról sorozat két új kötete + Vacsora-kódex

– Számlakiállítás és elektronikus számlázás a gyakorlatban

– Különös adózási módok az áfa rendszerében és a

– Vacsora-kódex

Rendelje meg most >>

A szolgáltatások közül a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 5,0 százalékkal emelkedett, ezen belül a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás növekedett nagyobb mértékben. A szállítás, raktározás ág teljesítményének növekedése az előző negyedévi 2,0 százalék után 3,5 százalékkal nőtt. Az információtechnológiai szolgáltatások bővülése következtében az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 3,8 százalékkal növekedett. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke 4,8 százalékkal bővült a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

A szolgáltató ágak közül a pénzügyi, biztosítási tevékenység hozzáadott értéke 0,4 százalékkal mérséklődött, mivel a háztartások és a nem pénzügyi vállalatok hitelállománya csökkent. A háztartások hitelállományának csökkenését a devizahitelek forintosításának folyamata magyarázza.

A háztartások tényleges fogyasztása az előző negyedévivel megegyező, 2,6 százalék növekedést mutatott.
(MTI)

Az elemzők várakozásával csaknem megegyezően, 3,4 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte első gyorsbecslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A naptárhatástól és egyszeri rendkívüli tényezőktől megtisztított adatok szerint 3,1 százalékos volt a GDP éves növekedése, míg az előző negyedévhez képest szezonálisan kiigazítva 0,6 százalékos volt a gazdasági növekedés. A KSH értékelése szerint a növekedést alapvetően az ipar teljesítményének javulás okozta.

A múlt év negyedik negyedévében ugyanígy 3,4 százalékos volt a növekedés éves üteme, az előző negyedévhez hasonlítva pedig 0,9 százalékkal nőtt a GDP. Tavaly az ország gazdasági teljesítménye 3,6 százalékkal haladta meg a 2013-ast.

Pozsonyi Pál, a KSH főosztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta, hogy a növekedésben az iparon belül a járműgyártás, az elektronikai termékek gyártása, és az élelmiszeripar bővülése volt meghatározó. Az építőiparban nőtt az egyéb építmények építése, az útépítési, vasút-felújítási munkák és közműfejlesztések, a szállítás, és a szolgáltató ágazatok – kivéve a pénzügyi szolgáltatásokat – is jól teljesítettek az első negyedévben – jelezte.
(MTI)

Tavaly 3,6 százalékkal, azaz még az előzetesen közölt 3,5 százalékosnál is nagyobb mértékben nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző évihez képest – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

A negyedik negyedévben mind a feldolgozóipar, mind az építőipar, de a mezőgazdaság teljesítménye is jelentősen javult – közölte a KSH.

A 3,6 százalékos GDP-növekedéshez 1,3 százalékponttal járult hozzá a feldolgozóipar, 1,1 százalékponttal a szolgáltatások,  0,5-0,5 százalékponttal pedig az építőipar és a mezőgazdaság.

A szolgáltatások átlagosnál mérsékeltebb 2,4 százalékos negyedéves és 2,0 százalékos éves növekedésén belül, kimagasló a turizmust is magába foglaló kereskedelem és vendéglátás, valamint az ipari termeléshez erősen kötődő szállítás raktározás területén mért 4,6-4,7 százalékos negyedévi és egyformán 3,7 százalékos éves növekedés.

A felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása a negyedik negyedévben 2,0 az év egészében 1,6 százalékkal nőtt, jelentősen gyorsabban  az előző negyedévi 1,1 és egész 2013-as 0,2 százaléknál.  

(MTI)  
 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.