A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint jövőre 3 százalék alatt marad a GDP-arányos államháztartási hiány Magyarországon, de évről évre nő a deficit. Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter szerint a bizottság állásfoglalása pozitív, így megszűnhet a túlzottdeficit-eljárás Magyarország ellen.
A bizottság által készített gazdasági elemzés értékelése szerint idén a GDP 2,5 százaléka, jövőre pedig 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány. 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon a deficit – szerepel a brüsszeli testület szerdán közzétett, őszi prognózisában.
Magyarország GDP-je 2012-ben 1,2 százalékkal esik vissza, 2013-ban 0,3 százalékkal, 2014-ben pedig 1,3 százalékkal bővül majd az Európai Bizottság előrejelzése szerint. Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor azt mondta, hogy a kormánynak jó reményei vannak arra, hogy 2013-ban egy százalék feletti legyen a gazdasági növekedés mértéke.
A miniszter szerint az Európai Bizottság szerdai országjelentésében pozitív bizonyítványt állított ki a magyar gazdaságpolitikáról, ami egy hosszú harc eredménye. Úgy látja, jövőre megszűnhet a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás. A tárcavezető közölte: a kabinet megítélése szerint most már igen nagy a valószínűsége annak, hogy jövő júniusban Magyarország lekerül a túlzottdeficit-eljárás alá vont országok listájáról.
Azzal kapcsolatban, hogy az EU szerint jövőre 2,9 százalék lesz a magyar deficit, Matolcsy György emlékeztetett: a kormány ennél is kevesebbet, 2,7 százalékos hiánycélt tűzött ki maga elé. Mindezek mellett azonban megjegyezte, Orbán Viktor miniszterelnök kérésére a jövő heti kormányülésre előterjesztést kell tennie arra nézve, hogy szükségesek-e még gazdasági intézkedések a szerdai európai bizottsági bejelentések nyomán.
Matolcsy György elmondta, hogy a kormány nem ért egyet az Európai Bizottság azon előrejelzésével, amely szerint 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon az államháztartás hiánya.Indoklásul közölte: a brüsszeli testület megállapítását olyan tételekre alapozza, amelyek nem helytállóak, a kabinet szerint ugyanis a bankadó és a tranzakciós illeték nem veti majd vissza a bankszektor hitelezési tevékenységét.
(Forrás: MTI)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!